Merre tart az Orosz Medve(gyev)?

A birodalmi tudatát visszanyert, gazdaságilag megerősödött ország közvéleménye azt várja az új elnöktől, hogy folytassa a putyini korszak pozitív változásait (gyors gazdasági növekedés, az életszínvonal és a reálbérek lendületes emelkedése) .

Az ország stabilitást és további gazdagodást akar. Egy felszínes pillantás az adatokra, és úgy tűnhet, nem lesz nehéz elérni. Az államadósság nagy részét sikerült visszafizetni a kőolaj- és földgázeladásokból származó rekordbevételekből, sőt arra is futotta, hogy 157 milliárd dolláros stabilizációs alapot teremtsenek, emellett a devizatartalékok 12 milliárd dollárról 474 milliárdra nőttek. Közben felvettek 300 ezernyi új közalkalmazottat, szinte minden állami kiadási tétel meredeken nőtt, a költségvetésben mégis jókora a többlet. A helyzetet mindennél jobban illusztrálja Putyin egyik nyilatkozata. A nyugati újságíróknak azt firtató kérdéseire, miért nincs igazi verseny, és miért nem vesz részt Medvegyev az elnökjelöltek tévévitáján (amit reggel hét előtt tűztek műsorra), a volt orosz elnök azt vágta oda, hogy „nálunk a bérek 16%-kal nőnek, ez a válasz az önök kérdésére”. Nos, amíg nő az életszínvonal, az oroszok többsége nem firtatja a „de?mokrácia” minőségét.

Ha a csillogó felszín alá is bekukkantunk, nyilvánvalóvá válik, hogy Medvegyevre diadalmenet helyett inkább egy zátonyok közötti nehéz és veszélyes manőverezés vár. A gazdasági adatok ugyan szépek, de ez kizárólag a nyersanyagok magas árának köszönhető. Ezek (főleg a kőolaj és a földgáz) teszik ki az orosz kivitel mintegy 80%-át. Gyakorlatilag az Orosz Föderáció nyersanyagokon és fegyvereken kívül szinte semmit sem exportál. Ráadásul a nyersanyag-kitermelést sikerült (újra) állami óriásvállalatokban koncentrálni, amelyek nem a hatékonyságról híresek. Amíg az orosz olajipar a Jukosz és hasonló magáncégek ellenőrzése alatt állt, addig a kőolaj-kitermelés évente közel 10%-kal emelkedett, mióta viszont a Jukoszt szétverték, vezetőit börtönbe zárták, a cég nagy része pedig az állami Rosznyeftyhez került, a kitermelés alig emelkedik. Ezen a helyzeten aligha fog változtatni Medvegyev, aki az állami óriáscég, a Gazprom vezetői székéből ül át az elnöki bársonyszékbe. A vállalat tipikus példája az úgynevezett vertikálisan integrált monopóliumnak, amely a kitermeléstől a szállításon és tároláson át az eladásig mindent egy cégben egyesít. Emellett hatalmas étvággyal próbál külföldön is minél több cégben bevásárolni és egyszerre több új vezetéktervet is a tűzben tartani. Ehhez azonban nincs elég pénze, ezért hiteleket vesz fel. Az orosz vállalatok kb. 400 milliárd dollárnyi tartozást halmoztak fel, ennek jó része az állami nyersanyagcégekre jut.

Ennél is nagyobb gond az óriási korrupció. A Transperency International ezt mérő 2006-os nemzetközi összehasonlításában Oroszország a 126. helyen tanyázott (Ruandát és Szváziföldet megelőzve). Ez jelentősen visszaveti a védtelen kis- és középvállalatok fejlődését. Ráadásul a Jukosz-ügy és néhány hasonló eset óta senki sem érzi biztonságban a magántulajdont. A külföldi befektetők is inkább orosz vállalatoknak adnak kölcsönt, minthogy maguk merészkedjenek az orosz piacra, főleg az energetikai és termelői szférába. A külföldi beruházások nagy része a különböző adóparadicsomok offshore cégein keresztül visszacsordogáló orosz eredetű tőke.

Az egész új orosz rendszer legnagyobb problémája az, hogy ha bármilyen okból megrendülnek a nyersanyagexport bevételei, dől az egész gazdaság. Egyből mínuszba vált a külkereskedelmi mérleg, a költségvetési szaldó, és rohamosan apadni kezdenek a tartalékok. És ezen Medvegyev a Putyin-korszak eszköztárával nem tud semmit változtatni.