Mecsoda különbség!

Lehet magyar nyelven reklámozni a tévében... Mármint itt, minálunk otthon, a szlovákban. Mily megható a közszolgálati médiumokat felügyelő ún. frekvenciatanács minapi verdiktje, amely holmi bugris nácitempó nyomán született. Vagy egy hónappal ezelőtt abban nyilvánult meg ez a bugrisság, hogy egy – egyébként bármely más civilizált országban önmutogató kóklernek elkönyvelt – Matica slovenská-apparatcsik, beleszellentve az egyébként is meglehetősen áporodott közbeszédbe, belekötött a magyar nyelven kiadott Vasárnap hetilap, szlovákul feliratozott magyar nyelvű, köztévébeli reklámklipjébe. Noná, sérthette a fülét, a szemét meg csíphette a mongoloid magyar szöveg... Nincsen abban egyébként semmi csoda, hogy akadnak idióta emberek számosan. Ha a többség, mi több, a döntéshelyzetben lévők legalább viszonylag kulturáltak, esetleg beléjük tévedt valahonnét némi elegancia is, nyilván nagyvonalúan elkönyvelik e tényt. Ebben a szánalmas biliviharban azonban leginkább az volt a snassz, hogy az útszélről történő bepofázást követően a hivatalosság, egy buzgó „referentka”, bizonyos Zuzana Mistríková – a médiáért, vagyis a zabhegyezésért felelős minisztériumi alkusz – szerepében nem volt képes semminemű nagyvonalúságra. Szakmaisága immár tetten érhető hiányosságairól nem is beszélve. Még véletlenül sem szólt be ugyanis annak idején a stupid panaszosnak, hogy: Pofa súlyba! Ehelyett falmelléki sumákolást produkált, körmönfont törvény- és alkotmányértelmezésekbe bocsátkozott, tovább passzolván a feldobott labdát a már említett frekvenciatanácsnak... A közvetlenül illetékes tévéigazgató pedig – nehogymábajlegyen!? – nyomban levette a műsorról a sérelmezett reklámklipet. Úgymond, ideiglenesen, a frenkvenciatanács döntéséig... Szabadszájúbb helyeken ilyenkor szoktak az illetékes elkövetők édesanyukájának hogyléte felől érdeklődni. Mindenesetre nekünk, érintetteknek – most, hogy szent a béke – nagyvonalúbb magatartást illő tanúsítanunk. Nem ronthatunk ajtóstól a vakablakba, időszerűbb, közvetlen, személyes élményből származó hasonlattal élve, nem viselkedhetünk úgy, mint orosz turisták egy tunéziai üdülőközpont svédasztalánál... Azt viszont mégiscsak ildomos megkérdeznünk, meddig lesz még főosztályvezető – akár portás – a kedves nagysasszony a kultuszminisztériumban és a Rybníček nevű óvatos duhaj meddig marad tévéigazgató...? Mert hovatovább beljebb tévedünk a keserédes kapitalizmus rengetegébe, egyre nagyobb az esély, hogy az általuk is képviselt, leginkább az alkalmatlanságból, esetleg szűkkeblű rosszindulatból, urambocsá!, nacionalista kudarcélményekből táplálkozó alibizmus, sunyiság sok-sok pénzünkbe kerülhet majd. Gondoljunk csak bele, ha ez a szánalmas műbalhé, mondjuk, az Egyesült Államokban történik, a kárvallott nevében az utolsó zugügyvéd is olyan kártérítési pert akaszt az állam nyakába, hogy az amik tengerészgyalogsága menten visszavonul Irakból Texasba a fenyegető állami költségvetési deficit miatt... Mi meg köpjük itt a markunkat, hogy lehet magyar nyelven reklámozni az állami tévében. Az adófizetők pénzéből finanszírozott tévében! A mi tévénkben! Mecsoda különbség...!