Lefelé tartó spirál

A radikálisok előretörése azonban nem csak önmagában értelmezhető jelenség, Kotleba pedig nem a kiváltója a szélsőségek terjedésének, sikere a társadalmi feszültségek felhalmozódásának következménye. A konfliktus az állam és az önbíráskodó egyének között egyre fokozódik, a Nyugat és a közvélemény viszont csak akkor kapja fel a fejét, ha a szélsőjobbal kapcsolatos fejleményekről van szó. A bársonyos forradalomból és a demokrácia vívmányaiból való kiábrándultság nem új jelenség, a politikai elitünk folyamatos minőségi romlása miatt azonban a hétvégén ledőlt egy újabb gát, hetvenezren szavaztak egy vállaltan radikális és szalonképtelen jelöltre. Miért is történt mindez? Az utóbbi huszonnégy évben tulajdonképpen minden politikai formáció bizalmat és esélyt kapott a bizonyításra. Viszont Mečiar HZDS-e ugyanúgy elhasználódott és felélte választói bizalmát, mint Dzurinda régi és Radičová új jobboldala, most pedig Fico pártja használódik el. A választókban megvolt és egyre erősödött az igény az újításra, így történhetett, hogy a semmiből kerültek hirtelen új pártok kormányra vagy a hatalom közelébe – a Schuster-féle SOP, Rusko ANO-ja, Sulík Szabadság és Szolidaritása, majd Igor Matovič és az Egyszerű Emberek. A legújabb szereplők már a vitakultúra és az értelmes, következetes politizálás határát feszegetik, mégis megkapták és meg is fogják kapni ugyanazt a bizalmat, mint az elődeik.  A neonácikkal és a nyílt cigányellenességgel szemben a társadalomban létezett egyfajta gát. Ezt a gátat szakította most át Kotleba. Tehette ezt egyebek mellett azért is, mert már előtte is feszegették ezeket a határokat: Peter Pollák romaügyi kormánybiztos „reformjai”, az új jobboldal elképzelései és Robert Fico kisebbségellenes kijelentései legalább annyira hozzájárultak a szalonképtelen megoldások köztudatba kerüléséhez, mint Kotlebáék egyenruhás menetelései. Mára egy vállaltan szélsőséges, tárgyalásra és megegyezésre képtelen személy is kívánatos alternatíva a tömegek számára.  Le kell szögezni, hogy Kotleba vállalhatatlan politikus. A megyei választások eredménye azonban nem azt jelenti, hogy két hét alatt Besztercebánya megyében hirtelen felbukkant még ötvenezer szélsőséges szavazó. Mindig is itt voltak, most pedig mérgesek, frusztráltak, és éltek a demokrácia alapvető vívmányával – elmentek szavazni. Ezen a ponton aligha állnak meg a dolgok, elég körülnézni az országban. Szlovákiában hetvenezernél jóval több dühös választó van. Pozsonyban piacot és egyetemet foglaltak az önbíráskodó huligánok és a frusztrált, jobb életre vágyó kívülállók masszája, a politikai történések pedig folyamatosan erősítik az érzést, hogy Szlovákia nem jó hely: legyen szó a Gorilla-botrány elsikkadásáról, Harabin pereiről, a következmények nélküliségről. Besztercebánya megyében a választás megmutatta, hogy a düh és a demokrácia kritikája ironikus módon megjelenhet demokratikus keretek között való tiltakozásként is. Ráadásul Kotleba győzelmével megszűnt a szélsőjobb szalonképtelenségének és esélytelenségének illúziója, s ez az országos választásokon is megmutatkozhat. Az ország forrong, a magyar közösség pedig különösen nagy kihívások előtt áll: az új elégedetlenkedőktől ugyanúgy nem számíthat semmi jóra, mint a régi döntéshozóktól. Ez pedig súlyos kihívás képviseletünk és saját elitünk számára.