Lázadás előtt vagy után?

Nem voltak ugyan a hét végén fosztogatások, ám mégsem állítható, hogy visszaállt a társadalmi béke Szlovákiában. A Roma Parlament vezetői valóságos ultimátumot intéztek közjogi méltóságainkhoz: vagy szabadon engedik a vizsgálati fogságban levő polgárokat és megszüntetik a roma telepek körülzárását, vagy útlezárások és pozsonyi tüntetések következnek. Joggal válaszolta a belügyi szóvivő, hogy a fogva tartottak sorsáról kizárólag az illetékes bíró dönthet. Ingatag jogi talajon áll azonban válaszának az a része, amelyben azt üzente nekik, hogy a rendőrség és a hadsereg akkor vonul vissza, amikor azt az illetékes vezetők jónak látják. Ugyanis éppen ennek a konfliktusnak a megítélésében húzódik éles határvonal a diktatórikus és a jogállami módszerek között. Az előbbi mindenkit és mindent elsöpörve igyekszik letörni mindenféle tiltakozást. Az utóbbi értékrend elveti a kollektív büntetés elvét. Senki sem háborodhat fel azon, ha fellépnek a fosztogatók és a garázdálkodók ellen. Ám demokratikus viszonyok között telepeket lezárni, bármelyik tisztességes polgár szabad mozgását akadályozni, nyugodt életet élő falvakban erődemonstrációt tartani, embereket megfélemlíteni tilos. Márpedig ez is megtörtént Kelet-Szlovákiában. S éppen ezek a túlkapások adtak okot arra, hogy európai emberjogi és roma szervezetek is aktivizálódjanak. Itt és most a szlovákiai nyomorfelkelés kapcsán hívják fel Európa figyelmét az egyre súlyosbodó kelet-közép-európai romakérdésre. A Dzurinda-kabinet még mindig nem érzékeli a súlyos veszélyt. Ugyan elfogadható – munkára és munkahely keresésére ösztönző – filozófia alapján döntött a szociális segélyek megnyirbálásáról. Ám a szükséges hatástanulmányok nélkül. Aztán erődemonstrációt tartott, miközben uzsorásokat igyekezett megtenni bűnbaknak, szinte minden romát pedig élősködő elemnek. Legújabban az önkormányzatokra szeretnék hárítani a „pénz helyett élelmiszert vagy ruházatot”-féle Kaník-rögtönzés végrehajtását. Holott minderről, minden fontos részletről a reformok beindítása előtt kellett volna intézkedni. A robbanásveszélyes helyzet csak akkor csitulhat fokozatosan, ha a Dzurinda-kabinet végre nem pökhendien és mindenfajta empátia nélkül, hanem bölcsen cselekszik. Vagyis végre partnerül fogadja a romákat, a civil szerveződéseket, az egyházakat és az önkormányzatokat, s ilyen széles körű összefogással igyekszik enyhíteni a sok évtizedes, rendkívül szerteágazó gondokon.