Kutyakomédia

<p>A kritikusok néha a tiszta műfaji keretek miatt is dícsérnek egy-egy művészi produkciót. Ha ezzel a mércével értékeljük azt, hogy hogyan fogadták el és módosítgatják a fantomcégek elleni törvényt, akkor a Smer előadásáról bátran kijelenthetjük, hogy műfajilag tökéletesen tiszta, hamisítatlan kutyakomédiát látunk.</p>

Az előadás még tavaly novemberben kezdődött, amikor néhány ezer ember az utcákon tüntetett az egészségügyön élősködő levélszekrénycégek ellen. A kormányfő, aki már hosszú évek óta tudja, hogy „a levélszekrénycégek mögött olyan személyek állnak, akik nem akarják, hogy összefüggésbe hozhassák őket mindenféle üzleteléssel, pályázatokkal és privatizációval”, viszont évek óta nem tett semmit ez ellen, szóval a kormányfő a néhány ezer ember láttán hiperaktivitási rohamot kapott, és estéről reggelre elkészített egy törvénytervezetet, amit aztán a parlament gyorsított eljárásban el is fogadott. A gyorsított eljárásról pedig azt kell tudni, hogy akkor alkalmazza a Smer, amikor meg akarja akadályozni, hogy az ellenzék bármiféle érdemi vitát folytasson a tervezetről és szakmai kiegészítéseket próbáljon hozzáfűzni. Így született hát a lex Fico – a törvényalkotás megcsúfolása és az átlátszó marketing kombinációjaként. A kormánypárti képviselők kétszer is megszavazták, holott maguk is bevallották, hogy a törvényt az elfogadása után minél hamarabb módosítani kell. A felejthetetlen Ivan Gašparovič szellemében jártak el, aki annak idején kijelentette: „Az uniós alkotmánynak megvannak a hiányosságai, de el kell fogadni, aztán majd lehet módosítani”. A Smer képviselői 2014 decemberében olyan határozatot fogadtak el, mely szerint március végéig új törvényjavaslatot kell készíteni a fantomcégek ellen. A főszerepet a Közbeszerzési Hivatal kapta meg – és szigorúan tartotta magát a kutyakomédia műfaji kereteihez. A decemberi határozat szerint a levélszekrénycégeket nemcsak a közbeszerzési eljárásokból kell kizárni, hanem az állami és az önkormányzati vagyongazdálkodásból is. Az új javaslatot Andrej Holák, a hivatal elnöke a múlt héten hozta nyilvánosságra. Aszerint csak azoknak az offshore lovagoknak a fantomcégeit lepleznék le, akik részt akarnak venni valamilyen közbeszerzési eljárásban. A többi fantomcéget békén hagyják. A Közbeszerzési Hivatal mulatságos indokkal hozakodott elő. Ha olyan törvényt fogadnának el, amely az összes fantomcég összes végső haszonélvezőjét leleplezné, olyan áldatlan állapot állhatna elő, amit a hivatal el akar kerülni. Az Európai Unió ugyanis egy ilyen átfogó törvénytervezeten dolgozik, ezért elképzelhető, hogy a szlovák törvényt néhány hónap múlva ismét módosítani kellene, hozzáigazítani az uniós normához… Ha kormánypárti marketinghúzásról van szó, a Smer vidáman megszavazza, hogy már márciusban módosítani kell azt a törvényt, amely március elsején lép életbe. De ha arról van szó, hogy valóban leplezzük le a „végső haszonélvezőket”, akkor várni kell, hogyan akarja ezt megoldani az unió. Hiába, ez már csak ilyen műfaj. Csináljon bármit is a Smer vagy Robert Fico a fantomcégek ellen, a végén mindig kutyakomédia kerekedik belőle. A szerző az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány munkatársa
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?