Középszerű tojástánc

A kormánykoalíció és az ellenzék politikusainak nem jelentéktelen része úgy reagált a köztársasági elnök országértékelő beszámolójára, hogy az embernek az a benyomása, mintha a közéleti szereplők krémje azt várná el az államfőtől, hogy egyfolytában a hatalomgyakorló többség és az oppozíciót képező kisebbség között egyensúlyozzon. De még ennél is nagyobb baj, hogy ezt az igényt mintha maga az állam első polgára is akceptálná. Beszámolója nem elsősorban a helyzet elmélyült, filozófiai megalapozottságú elemzésére, hanem inkább a kormánytöbbség és az ellenzék más-más igazsága közötti tojástáncra emlékeztet.

Nosztalgiával emlékezhetünk vissza azokra a hónapokra, amikor Michal Kováč köztársasági elnöki mandátumának lejártakor abban reménykedett az ország lakosságának többsége, hogy erősebb, tekintélyesebb államfőnk lehet, ha megválasztásáról nem pártok döntenek, hanem közvetlenül az állampolgárok. Azóta megtapasztalhattuk, hogy az államfő közvetlen választására való áttérés önmagában nem szavatolja az állásfoglalások államférfiúhoz méltó színvonalát.

A köztársasági elnöki beszámoló órájában is abban a kétes szerencsében volt részünk, hogy egy középszerű államfő középszerűen megfogalmazott beszámolóját láthattuk a televízióban, majd középszerű politikusok minden szellemi szikrát nélkülöző középszerű reagálásai következtek. Láthattuk, ahogy Dzurinda miniszterelnök narcizmusa annál elmélyültebbé válik, minél inkább elkopik mögüle a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió. Számára kevés volt, hogy a köztársasági elnök csak az ország nemzetközi helyzetének javulásáról szólt elismerően, a belpolitikai sikerek taglalását inkább mellőzte. A kormányfő szerint a nemzetközi elismerés elsősorban a határon belüli eredmények gyümölcse. Szlovákia kivételével ez világszerte így is van. Mintha sem Schuster, sem Dzurinda nem vette volna észre a nyilvánvalót: a Nyugatnak minimum érdeke volt, hogy a Mečiar utáni Szlovákia ne legyen elszigetelt. Miniszterelnökünk szerénytelenségéről pedig csak ennyit: nem nagy bravúr Vladimír Mečiarnál valamivel európaibb politikusnak lenni.

Az országértékelésről véleményt nyilvánítók legtöbbje úgy volt, mint amikor a házasságközvetítő a kancsal leányzó szép hangját dicséri. Rudolf Schuster a nagyarányú választási részvétel mellett agitált. Nagyon helyesen tette, és dicsérendő, hogy e tanácsát élenjáró politikusaink is bölcs tanácsnak minősítették. A „leányzó kancsalsága” itt abban nyilvánul meg, hogy még az elnöknél százszorta bölcsebb és ezerszer jobb múltú politikusok se tudnák megállapítani, Szlovákiában most melyik az a párt, amely megérdemli, hogy reá voksoljak.