Őrizetbe vették a Nagymegyeren holtan talált Cynthia barátját

rendorseg kp

A Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányság halálokozás és hullagyalázás bűntette miatt indított eljárást.

Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka holtan találtak egy napok óta eltűntként keresett nőt egy nagymegyeri családi házban. Az elhunyt a 31 éves Simsik Cynthia, akinek eltűnését a rendőrségen múlt hét szerdán jelentették hozzátartozói.

Cynthia édesapja elmondta, egy hibátlanul megírt üzenetet kapott lányától, amelyben azt írta, véget akar vetni életének. A férfi számára ugyanakkor úgy tűnt, hogy az üzenetet nem a lánya írta. Miután a nagymegyeri házhoz sietett, ott ekkor csak Cynthia párját találta, akivel együtt indultak megkeresni a nőt, később pedig a polgárőrség is csatlakozott hozzájuk.

A lányt végül öt nappal később találta meg a rendőrség abban a nagymegyeri házban, ahol édesapja először kereste.

A nő holttestét egy műanyag zsákba tekerték, már legalább öt napja halott volt. Az édesapa szerint Cynthia párja a rendőrségnek azt állította, hogy a nő felakasztotta magát, mikor pedig ő ezt észrevette, megijedt, ezért a holttestet egy műanyag zsákba csavarta, majd a háznál lévő homokozó alá rejtette, ahonnan később visszavitte a házba.

A rendőrség kedden a közösségi oldalán közölte, hogy büntetőeljárás indult Cynthia 44 éves barátja ellen. Mivel a nyomozás jelenleg is zajlik, ezért további információkról nem számolhatnak be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?