Tadej Pogacar: „Idén minden tökéletesen működött”

Pogacar

A májusban Giro d'Italiát nyert Tadej Pogacar 26 éve nem látott duplázást hajtott végre azzal, hogy győzött a vasárnap zárult 111. Tour de France-on, így egy éven belül diadalmaskodott a két háromhetes országúti kerékpáros-körversenyen

A Tour története során először nem Párizsban vagy annak környékén, hanem a Monaco és Nizza közötti 33,7 kilométeres egyéni időfutammal zárult. A címvédő dán Jonas Vingegaard előtt 5 perc 14 másodperc, a belga Remco Evenepoel előtt bő nyolc perc volt a szlovén Pogacar előnye az időfutam előtt, így az összetett elején helycserékre már nem kellett számítani. Pogacar nem bízott semmit a véletlenre, az időfutamon folyamatosan növelte előnyét és végül 1 perc 3 másodpercet vert Vingegaard-ra, valamint 1:14-et Evenepoelre.

A szlovén kerékpáros ezzel már idei 6. Tour-szakaszgyőzelmét aratta, és a Giro után a Tourt is fölényesen nyerte meg 2024-ben. Ezt a bravúrt 26 éve, 1998-ban a legendás Marco Pantani tudta végrehajtani legutóbb, összességében pedig a nyolcadik kerékpáros Pogacar, akinek sikerült a dupla.

„Ez volt az első háromhetesem, amelyen elmondhattam, hogy tulajdonképpen minden nap jól éreztem magam. Már az is nagyon szép lett volna, ha csak Giro-győzelemmel zárom az évet, de a duplázás még különlegesebb. Két nehéz évünk volt, amikor többször hibáztunk, de idén minden tökéletesen működött” – mondta a befutó után. „Pogacar egy kannibál, az étvágya pedig határtalan. És még mosolyogni is tud” – írta róla a spanyol Mundo Deportivo.

Az immár háromszoros Tour-győztes Pogacar mögött második helyen az elmúlt két kiírásban győztes, az április eleji baszk körversenyen súlyos sérüléseket szenvedett Vingegaard végzett, harmadik pedig a Tour-újonc, Evenepoel lett, utóbbié lett a legjobb fiatalnak járó fehér trikó.

Vingegaard elmondta, nem érez csalódást az ezüstérem miatt. „Normál esetben megviselt volna a második hely, de azok után, amiken keresztülmentem, nem lehetek elégedetlen. Szeretnék ide visszatérni és újra győzni” – mondta a dán klasszis, akinek borda- és kulcscsonttörésből kellett meggyógyulnia nem sokkal a Tour előtt.

A pontverseny zöld trikóját az eritreai Biniam Girmay szerezte meg. „A legkisebb költségvetésű csapat vagyunk, ennek fényében három szakaszt és pontversenyt nyerni egészen hihetetlen. Úgy érzem, a fellegekben járok. A fiataloknak üzenem: dolgozzatok keményen, és akkor bármi lehetséges” – mondta az eritreai kerékpáros.

A hegyi pontverseny első helyezettjét illető pöttyös trikót az ecuadori Richard Carapaz érdemelte ki. A csapatversenyt az UAE Emirates nyerte meg, amely az összetett pontversenyben az első hatban három versenyzővel is képviseltette magát. A brit Mark Cavendisht, aki az ötödik etap megnyerésével megszerezte 35. Tour-szakaszsikerét, ezzel a viadal legsikeresebb kerékpárosa lett ebben a tekintetben, külön megünnepelték a díjátadón. 

(MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?