Joe Biden személyes részvételt ígért Kamala Harris elnökválasztási kampányában

biden harris

Joe Biden azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke Kamala Harris elnökválasztási kampányában, az amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.

Joe Biden az elnökjelöltségtől való visszalépéséről tett bejelentése óta első alkalommal szólalt meg a nyilvánosság előtt, és hangsúlyozta: „nem megy sehova“, kitölti az elnöki mandátumát, ami 2025 januárjáig tart.

Kamala Harris megfizethető lakhatást és méltányos béreket, valamint a középosztály megerősítését ígérte választási programjának elemeként. Továbbá élesen bírálta Donald Trumpot, akiről azt mondta, hogy egykori kerületi ügyészként „ismeri a fajtáját“.

Kamala Harris elnökjelöltségét Joe Biden elnök vasárnap biztosította támogatásáról, miután bejelentette visszalépését az elnökválasztástól.

Az alelnök elnökjelöltsége mögé állt a Kongresszus demokrata tagjainak mintegy kétharmada, és kampányának hétfői bejelentése szerint bő egy nap alatt 81 millió dollár kampánytámogatás folyt be.

A demokrata párti szabályok szerint Joe Biden nem ruházhatja át hivatalosan az elnökjelötséget, hanem arról az elnökjelölő konvención a delegáltak szavazatai döntenek, ott kell elnyerni a többséget. A Demokrata Párt augusztus 19. és 22. között Chicagóban tartja az elnökjelölő országos gyűlését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?