Időskori dilemma

A hétvége legnagyobb „világhíre” kétségtelenül Joe Biden visszavonulása volt. Mert itt vélhetően nemcsak az elnökjelöltségről való lemondásról van szó, hanem az aktív politikai pályafutás előrelátható befejezéséről is. Hogy maga az aktuális amerikai elnök valójában hogyan gondolta a dolgot, azt talán csak ő maga tudja. Az események lefolyása alapján azonban úgy tűnik, a döntés nem volt könnyű, s a kezdeti tiltakozást és ellenállást felváltotta a tények elfogadása. 

Valószínűleg a visszalépés lényegét az öregedésben, ill. a betegségben vélhetjük megtalálni. Nézzük először az elsőt. Nem hálás téma az időskor kérdése manapság – a politikában pedig végképp nem az. A történelemben voltak olyan idők és közösségek, amikor épp az öregkorú döntéshozókat tartották a legkívánatosabb politikusoknak. Mindegy, hogy császárokról vagy „csak” törzsfőnökökről, világi vagy szakrális vezetőkről volt szó. Az öregség ugyanis egyszersmind töméntelen mértékű élettapasztalatot, tudást és nem utolsósorban bölcsességet is jelent(het)ett. Persze, mindehhez általában szükség volt a fizikai-mentális egészségre is, bár a szimbólumok vagy egyenesen a hatalom ereje akár még ezt is felülírhatta. Az elmúlt jó 200 évben a társadalmi-gazdasági-technológiai változás üteme a történelem korábbi időszakaihoz képest szélsőségesen megváltozott. Egy 80 éves személy például egyre kevésbé tudja magától értetődően beleélni magát az unokái, dédunokái világába, míg más korokban ők még gyakorlatilag ugyanazokat a játékokat játszották, mint ő bő 70 évvel azelőtt... 

Mindezek ellenére azonban kár volna „elverni a port” az időseken. Ugyanannyira problematikus ez, mint túlhangsúlyozni a „fiatalság, bolondság”-ot. Ha ugyanis visszatérünk Bidenhez, az életrajza alapján megfelel a – nevezzük most így – „bölcs, idős törzsfőnök” típusának. Lassan ugyanis 60 éves organikus politikai pályafutás van a háta mögött, amely közben számos pozíciót betöltött. Ezt a tudást és tapasztalatot egy 30-40 éves ember még nem birtokolja, legyen bármennyire is dinamikus és innovatív. Óvatosan kell tehát bánni az időskor kritikájával még manapság is. A fejlődés üteme ugyan megingathatja az idős döntéshozók nimbuszát, ám veszélyes volna a fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket is... 

Ami eléggé egyértelművé és világossá teszi Biden esetét, az az egészségi állapota. Hogy ezzel nem volt, s nincs minden rendben, annak számos jelét adta az elmúlt hetekben, s a hírek sorai között olvasva egyértelmű volt, hogy a Demokrata Párt fokozatosan elbizonytalanodott, majd kihátrált mögüle. A jelek szerint maga az elnök nem fogadta el azonnal az elkerülhetetlent, s nem egy olyan „fl ottul zajló” visszavonulásnak voltunk tanúi, mint amilyet például XVI. Benedek pápától láttunk 2013-ban. Hogy azonban érzékeljük, hogy az egyháztörténetben is mennyire kényes kérdésről van szó, meg kell említeni: Benedek előtt hasonló módon, leginkább önként utoljára V. Celesztin mondott le a pápai trónról még a 13. század végén, míg inkább a külső körülmények hatására XII. Gergely utoljára hagyta ott a tisztét a 15. század elején... 

Egy fejezet lezáródni látszik, az időskor kérdése azonban várhatóan Biden után is része lesz majd az amerikai csúcspolitikát övező vitáknak. Donald Trump ugyanis 78 éves, ám a jelek szerint még nincsenek az éppen visszavonult ellenfeléhez hasonló panaszai. Bárki is bizonyul majd az ellenjelöltjének, várhatóan jócskán (Kamala Harris például 19 évvel) fiatalabb lesz nála. Tehát azok a Trump-hívek, akik Bident „vén hülyézték”, most már egészen nyugodtan tanúsíthatnak nagyobb alázatot.