Többen meghaltak egy izraeli támadásban Hán-Júniszban

izrael-palesztin konliktus 2023

Legalább 71 ember életét vesztette és 200-an megsebesültek hétfőn a Gázai övezet déli részén található Hán-Júnisz elleni újabb izraeli támadásban - jelentette a Vafa palesztin hírügynökség kórházi dolgozókra hivatkozva.

Az izraeli hadsereg korábban felszólította a város keleti felében lakókat, hogy haladéktalanul hagyják el a térséget. Az izraeli hatóságok hírszerzési adatok alapján azt állították, hogy a radikális iszlamista Hamász harcosai éppen ezekből a térségekből indítottak rakétákat Izrael ellen. Telegram-oldalán a hadsereg közölte, hogy határozottan felfognak lépni ez ellen, de a művelet veszélyes lehet a civilekre nézve.

Szemtanúk beszámolói szerint emberek ezrei menekültek el az érintett városrészekből, sokan közülük olyanok, akik a Gázai övezet más régióiból érkeztek oda menedék reményében.

Az izraeli hadsereg időközben közölte, hogy harckocsik és repülőgépek bevetésével a Hamász több harcosával végeztek és több mint 30 katonai létesítményt romboltak le, így fegyverraktárakat, megfigyelőállásokat és alagutakat.

Az izraeli hadsereg már több műveletet is végrehajtott a terrorszervezet ellen a városban, majd pedig visszavonult a Hán-Júnisz körüli megerődített állásaiba. Az izraeli hadvezetés szerint a Hamász kihasználta ezeket az időket, hogy visszaszivárogjon a térségbe és az Izrael által humanitárius övezetnek nyilvánított terület egy részét is felhasználja tevékenységéhez.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?