Mit várhatunk 2025-től?

Antara Haldar (a Cambridge-i Egyetem jogászprofesszora)
A második világháború vége után kialakult globális rend, amely a liberális demokrácia és a neoklasszikus közgazdaságtan ikerpilléreire épült, békét és közös jólétet ígért. Most, közel 80 évvel később úgy tűnik, hogy ez a rendszer az összeomlás szélén áll. Trump új adminisztrációja alááshatja a multilaterális rend számos alapvető célját, például a szabad kereskedelem fenntartását és a közös fenyegetésekkel, például az éghajlatváltozással szembeni kollektív fellépést (ironikus módon éppen a párizsi megállapodás tízéves évfordulóján).

Szinte biztos, hogy Trump második ciklusa globális vezetői vákuumot hoz létre, ami geopolitikai zűrzavarhoz vezet. A washingtoni konszenzus (John Williamson amerikai közgazdász 1989-ben megfogalmazott 10 pontja, amelyben Williamson egyebek mellett azt szögezte le, hogy nincs kétféle normatív közgazdaságtan, egy a fejlett, egy a fejlődő országok számára – a szerk. megj.) mára elhalványodott, ahogy a háború utáni pozitivista világ nagy fordulata is megkopni látszik. A fejlett és a fejlődő gazdaságokban egyaránt az a kérdés, hogy a nemzetközi közösség meg tudja-e reformálni gazdasági és politikai intézményeit, olyan módon, hogy azok az átlagembereket szolgálják, és kezelni tudja-e a széles körben elterjedt elégedetlenséget, amely világszerte a populizmus növekedését táplálja.

Shlomo Ben-Ami (Izrael egykori külügyminisztere, a Toledo International Center for Peace alelnöke)
A világ két legsúlyosabb, átfogó következményekkel járó válsága – az ukrajnai háború és az izraeli–palesztin konfliktus – valószínűleg 2025-ben is elkísér minket. Míg Izrael és a Hezbollah törékeny tűzszünetet ért el Dél-Libanonban, a palesztinkérdéssel sokkal nehezebb kezdeni valamit. Ugyanakkor Izrael katonai lépései egy átalakult Közel-Kelettel ajándékozzák meg Trumpot, amelyben Irán teljes hatalmi tengelye, beleértve a szíriai bázist is, szétesett. Ennek ellenére Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szélsőjobboldali koalíciója továbbra is akadályozza Palesztina helyzetének hosszú távú megoldását. Hivatalának első évében Trump az Izrael és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatok normalizálására és az Izrael és Irán közötti nyílt háború elhárítására összpontosíthat. Nyilvánvaló a veszélye annak, hogy egy legyengült Irán az atombombában találja meg a megoldást.

Eközben Európa háborús kimerülése és a Trump újraválasztását követő változó geopolitikai táj az ukrajnai rendezés előtt egyengetheti az utat. Egy ilyen megállapodás magában foglalhatja Oroszország területi nyereségének elismerését Ukrajna európai uniós csatlakozásáért és a NATO biztonsági garanciáiért cserébe. Ázsiában nem valószínű, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök megtámadja Tajvant, mielőtt felmérné Trump hajlandóságát az amerikai–kínai kapcsolatok újraindítására. Tekintettel Kína jelenlegi hazai kihívásaira, Hszinek valószínűleg fel kell függesztenie szélesebb terjeszkedési ambícióit.

Roberto Patiño (venezuelai politológus, aktivista, több civil szervezet alapítója)
2025-ben a migráció ismét vezető napirendi ponttá válik, miközben a fejtett országok azzal küzdenek, hogy valamilyen megoldást találjanak a feloldhatatlannak tűnő ellentmondásra: a gazdaságaik jelentős részben a külföldi munkavállalóktól függnek, ám a társadalomban egyre erősödnek a bevándorlásellenes hangok. Ezzel párhuzamosan az éghajlatváltozás okozta katasztrófák, a háborúk és a politikai instabilitás világszerte előmozdítja a migrációt. Az Egyesült Államokban a hivatalba lépő Trump-adminisztráció korlátozó bevándorlási politikája összeütközésbe kerül a munkaerőhiánnyal. Az európai vezetők attól tarthatnak, hogy a kiújuló közel-keleti konfliktusok újabb migrációs hullámokat indíthatnak el.
Venezuela továbbra is potenciális lőporos hordó. Ha Nicolás Maduro elnököt eltávolítják a hatalomból, emigránsok milliói térhetnek haza, és új reményt jelenthetnek az egyébként zord tájon. De ha Maduro erőszakosan ragaszkodik a hatalomhoz, a globális migrációs válság – amelyhez több millió kétségbeesett venezuelai járult hozzá – tovább fog erősödni.

Stephen S. Roach (amerikai közgazdász, a Yale Egyetem oktatója)
Donald Trump Elon Musk iránti rajongása rávilágít arra, hogy a megválasztott elnök hajlamos a  kapuzárás utáni brománcra. A következő diplomáciai fókuszpontja Hszi Csin-ping lehet, akit a hírek szerint Trump meghívott a beiktatására. Elképzelhető, hogy Trump, aki eddig új védővámok bevezetésével fenyegette Kínát, most mérsékeltebb hangot üt meg, hogy megpróbálja a maga oldalára állítani a kínai elnököt az Oroszországgal szembeni nyomásgyakorlásban. A sarokba szorított Vlagyimir Putyin azonban destabilizálhatja Kelet-Európát, ami súlyos következményekkel járhat Nyugat-Európa amúgy is törékeny gazdaságára nézve. Ez a forgatókönyv komoly kockázatokat rejt magában ahhoz képest, hogy a gyengén optimista konszenzusos előrejelzések a világgazdaság puha landolásával számoltak.

Angela Huyue Zhang (a Dél-kaliforniai Egyetem jogászprofesszora)
Trump már készül, hogy hamarosan visszatérjen a Fehér Házba, és minél közelebb érünk ehhez a ponthoz, annál inkább uralni fogja a címlapokat. Ha a korábbi kormányzása bármilyen útmutatást jelent, akkor azt mondhatjuk: újra felkapja majd a vakmerő, sőt hajmeresztő ötleteket, és csak akkor hajlandó visszavonulót fújni, ha a piacok ellentartanak. De ezúttal még nagyobb a tét. Kevesebb intézményi ellenőrzéssel, valamint a Kongresszus és a Legfelsőbb Bíróság erősebb támogatásával Trump minden eddiginél nagyobb hatalmat fog birtokolni.

Ez pedig felvet egy nyugtalanító kérdést: tart-e Trump a piaci reakciókon kívül bármitől? Mindenesetre a kiszámíthatatlansága és a bevett normák figyelmen kívül hagyása előrejelzi a várható gazdasági turbulenciákat. Ha az első ciklusa egyszerűen kaotikus volt, a második többnek – sokkal többnek – ígérkezik.

Paola Subacchi (a Londoni Egyetem közgazdászprofesszora)
A multilaterális együttműködések tekintetében egyértelműen fordulóponthoz érkeztünk: folytatódik vagy véget ér. Miközben az Egyesült Államok és Kína, valamint a tágabb értelemben vett globális dél és a fejlett gazdaságok közötti fokozódik a feszültség, a világ legfejlettebb gazdaságait, valamint az Európai és az Afrikai Uniót tömörítő G20-ak soros elnökeként Dél-Afrika szembesül a párbeszéd fenntartásának ijesztő kihívásával. Ha a csoport a nemzetközi együttműködés platformjaként meg kívánja őrizni a hitelességét, ebben az évben ambiciózus napirendet kell megvalósítania, még mielőtt 2026-ban az Egyesült Államok átveszi a vezető szerepet.

Szintén kritikus fontosságúnak ígérkezik egy másik esemény, az ENSZ Negyedik Nemzetközi Fejlesztésfinanszírozási Konferenciája, amelynek le kellene küzdenie a régóta tartó megosztottságot, és mozgósítania kellene a pénzügyi forrásokat a régóta fennálló klímafinanszírozási kötelezettségvállalások teljesítéséhez. Eközben a Nemzetközi Valutaalapnak és a Világbanknak újra kell gondolniuk a javasolt reformjaikat, adott esetben a legnagyobb részvényesük, az Egyesült Államok közömbösségével vagy nyílt ellenállásával is szembenézve. Tekintve, hogy a gazdasági széttagoltság és a politikai polarizáció egyre feszültebbé teszi a multilaterális kapcsolatrendszert, a fent jelzett erőfeszítések alapjaiban határozhatják meg a globális együttműködés pályáját az elkövetkező években.

©Project Syndicate