Következmények nélkül

Orbán Viktor szerint a vasárnapi népszavazás egyik eredménye, hogy véget vetett Magyarországon a „következmények nélküli politikának”. Az ellenzéki vezér fején találta a szöget, ez azonban rá s a Fidesz politizálására éppúgy vonatkozik, mint az egyre mélyebb válságba sodródó kormánykoalícióra.

A magyarországi választók – amint várható volt – nemet mondtak a vizitdíjra, a napidíjra és a tandíjra. Az is nyilvánvaló, hogy a kinyilvánított népakarat sokkal többet utasított vissza, bár ezt a hivatalos kormányzati kommunikáció érthető okokból cáfolni próbálja. (Hogy a színfalak mögött a koalíciós oldalon is látják, mi az ábra, arról Horn Gábor őszinte helyzetértékelése tesz tanúbizonyságot.) Akárhogy értelmezzük is a referendum eredményét, egy biztos: nemcsak a háromféle illeték létjogosultságát kérdőjelezte meg, hanem valami sokkal alapvetőbbet. Névlegesen azt az elvet, hogy demokráciában a mindenkori kormányok a választások által rájuk ruházott népakarat legitimitásával gyakorolják a hatalmat. Ebben egyetlen dolog korlátozhatja őket: az ország hatályos jogszabályai, de saját választási ígéreteik aligha. Demokráciában a parlamenti választás az a kiigazító mechanizmus, mellyel az állampolgárok valóra válthatják a Horn Gábor által megfogalmazott óhajt a hitelét vesztett pártokkal szemben. Ez az ábra jogilag. Más a helyzet a politika erkölcsi-szimbolikus síkján. A fentiekből következik, hogy a kormányok legitimitását a választásokon rájuk ruházott népakarat adja. Ám gond van, ha ez a legitimitás valamiért meginog. Például, ha a miniszterelnök a sajátjai előtt bevallja, pártja hazugság által került hatalomra. Innentől fogva a kormányzat minden, egyébként teljesen legitim intézkedése is megkérdőjeleződik. Ez a „következmény nélküliség” végének első, legalapvetőbb jelentése. Nem kevésbé fontos az üzenet a Fidesz számára. Lehet népszavazást kezdeményezni minden tervezett megszorító kormányzati intézkedés kapcsán, lehet nemzeti ügyet kreálni a kórházi napidíjból, lehet embereket utcára vinni, de ez sem marad következmények nélkül. A kezelőorvosoknak, kórházaknak, egyetemeknek fizetett illetéket senki sem adja vissza az egészség- és iskolaügybe, ami csak az általuk nyújtott szolgáltatások romlásához, a problémák elmélyüléséhez vezet. Azt az országot, melynek gazdasági növekedése 1,3%-os, lehetetlen a posztkádárista ingyenebéd szellemében kivezetni a válságból. Ilyesmivel hitegetni az embereket enyhén fogalmazva felelőtlenség, ami csak ellenzéki pozícióból tartható. Ha a Fidesz megnyeri a választásokat, ugyanazokkal az égető gondokkal kell megküzdenie, melyekre a napidíj és a tandíj próbált megoldást kínálni, és Orbán Viktor is szemben találja magát saját kijelentéseivel.

Addig még két év van hátra, a (magyar) politikában szinte végtelennek tűnő idő, amely még meglepő érték- és véleménybukfenceket produkálhat. A következményeket pedig az adófizetők állják.