Koalíciós fegyelmezés

A védelmi miniszter leváltása körüli politikai hullámverés más-más módon hagyott nyomot a „vár” falai mögött élők tudatában, illetve a „váraljaiak” lelkében. A koalíció krémjének lelkiállapotát meglehetősen ismeri Pavol Rusko, így megengedhette magának, hogy kilátásba helyezze: ha az ANO-ban Ivan Šimkóhoz hasonlóan lesz fegyelmezetlen valamelyik tárcavezető, arra a volt védelmi miniszteréhez hasonló sors vár. A plebsz politikai tájékozottságáról, vagy ha úgy tetszik, igazságérzetéről viszont az árul el sokat, hogy a közemberek körében rohamosan növekedett a menesztett Šimko népszerűsége. Olcsó érv lenne arra hivatkozni, hogy Rusko a pártfegyelmet Gustáv Husáktól tanulta. Tény azonban, hogy a kérdések tisztázása nélküli pártfegyelem megkövetelése: fegyelmezés, ami a bolsevik típusú pártok sajátja. Nagyon rossz helyzetben van egy magát demokratikusnak minősítő kormányfő, ha a fegyelmet Rusko-módon értelmező politikustól kénytelen segítséget elfogadni... Mert amit egy pártban, netán koalícióban a fegyelem fogalmán érteni lehet, az csak ismereten alapulhat. Szavazáskor a kabinet tagjai feltehetően országos ügyről, fontos kérdésről döntenek. A Mojžiš-ügyben való első szavazáskor már javában folyt – és nem csak a kormányon belül – a sötétben tapogatódzás, miközben a miniszterelnök még mindig nem volt hajlandó elárulni, miért veszítette el a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője iránti bizalmát. Az ANO elnöke Rudolf Chmelnek kilátásba helyezte, hogy ha továbbra is entellektüelhez méltóan vacillál (magyarán szólva: netán nem szavazza meg a miniszterelnök kegyvesztettjének kirúgását), záros határidőn belül veheti a kalapját. Úgy tudom, a kulturális miniszter soha nem volt tagja a kommunista pártnak. Találgathatjuk, vajon mi késztette arra, hogy elkötelezze magát egy Rusko-kaliberű személyiség által vezetett párt mellett. Chmel azért mindenképpen megérdemli, hogy jóhiszeműen viszonyuljunk hozzá. Az ANO színeiben feltehetően azért vált miniszterré, mert Rusko váltig állítja, hogy pártja: liberális párt. Valóban, Szlovákiának nagy szüksége lenne egy liberális pártra. Mint ahogy egy tisztességes baloldali pártra meg egy korszerű kereszténydemokrata pártra is szüksége lenne. Rusko lényegében azt üzente Chmelnek, hogy választania kell: vagy saját fejével gondolkodó, saját erkölcsi normáihoz igazodó értelmiségi lesz, vagy búcsút mond a mostani posztjának. Ruskónak van magához való esze. Felismerte, hogy lassan befejeződik az állami vagyon privatizálása, és hasonló helyzet alakul ki, mint Mikszáth korában, amikor a földbirtokát eltékozolt dzsentrinek a hivatalvállalás lett a végső menedéke. Akinek 1989 ősze óta nem jutott privatizálható vagyon, az most hivatalhoz akar jutni. Helyben, a városban, a megye keretei között vagy kormányszinten. Nincsenek illúzióim, hogy más szlovákiai pártokban némely politikusok nem hajlamosak hasonlóan értelmezni a párt- és koalíciós fegyelmet, mint ahogy Dzurinda és Rusko értelmezi. Minél hajlamosabbak, annál könnyebb lesz a fegyelmezés.

* * *

„Cikkzártakor” érkezett a hír, hogy Ján Mojžišt Dzurinda szavazattöbbséggel menesztette. Lehet, hogy érvek felsorakoztatásával érte el célját. Ha nem, Dzurinda egy politikai őrmester segítségével fegyelmezte meg a végrehajtó hatalmat.