A PS és az SaS is a Vár utcai támadás áldozataira emlékezett

Vár utcai támadás

Michal Šimečka (Progresszív Szlovákia) és Branislav Gröhling (SaS) is megemlékezett a két évvel ezelőtt történt Vár utcai terrortámadásról.

„Két évvel ezelőtt a gyűlölet ölt a Vár utcában. Nem engedhetjük, hogy ez ismét megtörténjen” – jelentette ki Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke. Emlékeztetett, a támadásban két fiatal vesztette életét. „Az ő emlékükért is mindent meg kell tennünk azért, hogy mindenki tiszteletet és biztonságot élvezhessen Szlovákiában, függetlenül attól, hogy milyen az identitása vagy kit szeret” – hangsúlyozta.

Branislav Gröhling, az ellenzéki SaS párt elnöke rámutatott, a politikusok továbbra is azt gyűlöletet szítják, amely két évvel ezelőtt a „kegyetlen gyilkossághoz” vezetett. „Mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk. Függetlenül attól, hogy milyen a bőrszínünk, vallásunk vagy irányultságunk, mindannyian megérdemeljük a békés életet, gyűlölet és verbális vagy fizikai támadások nélkül. Mindnyájan békében, jólétben szeretnénk élni, és egy jobb országot akarunk hátrahagyni a jövő generációinak, mint amit mi kaptunk. Ezt azonban soha nem érhetjük el gyűlölet és konfliktus útján, csakis megértéssel és együttműködéssel” – szögezte le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?