Személyes bosszú?

farkas k

Paradoxnak tűnik az európai országok döntése, hogy támogatják a farkas védettségének csökkentésére irányuló brüsszeli erőfeszítéseket. A cél, hogy lehessen farkasokra vadászni. „Ez kínos jelzést küld a világba. Hogyan kérhetünk más régiókat arra, hogy védjék meg a biológiai sokféleségüket, és éljenek együtt olyan állatokkal, mint a tigrisek, oroszlánok és elefántok, ha mi magunk nem tudunk együtt élni a farkassal? – tette fel a kérdést Sabien Leemans, a WWF európai politikai irodájának biodiverzitáspolitikai munkatársa. – A természetvédelemről prédikálunk a világnak, miközben az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb természetvédelmi sikertörténetét tesszük tönkre!”

A farkasok védelmét az 1979-es berni egyezmény biztosította, és bizony nagy siker volt. A néhány évtizeddel ezelőtt még veszélyeztetett farkaspopulációt sikerült megmenteni. Ma az egyedszám Európában meghaladja a 20 ezret, és 2012 óta 81 százalékkal nőtt, a farkasok pedig negyedével bővítették elterjedési területüket. Ez azonban nem mindenkinek tetszik. A gazdák és a mezőgazdasági lobbisták régóta szorgalmazzák a farkaspopuláció korlátozását, mert félnek az általuk okozott károktól. A hivatalos adatok szerint az EU-ban 65 ezer szarvasmarhát támadnak meg farkasok, de ez viszonylag alacsony szám, ha 60 millió állatról van szó. A veszteségek évente mindössze 0,065 százalékot tesznek ki, és ezek nagy részét kártérítéssel kompenzálják. A kártérítés azonban nem olyan egyszerű, mivel az érintett gazdának bizonyítania kell, hogy az állatot valóban farkas ölte meg. Ezért egyszerűbb a problémát a farkasok ritkításának engedélyezésével megoldani. Ezt a régóta létező vágyat egy véletlen esemény is felerősítette. Két évvel ezelőtt, 2022 szeptemberében egy alsó-szászországi, őrizetlen farmon egy farkas megtámadott egy 30 éves pónit, amelyet reggelre széttépve találtak meg. Az egész európai farkaspopuláció szerencsétlenségére Ursula von der Leyen kedvenc pónijáról volt szó. Azóta a farkasokra vadászat folyik Európában. Egy évvel később az Európai Bizottság elnöke kezdeményezte a farkasok védettségének a csökkentését, és Európa legerősebb politikai pártjával, a Néppárttal folytatott politikai tárgyalásokon beleegyezett a gazdák támogatásába, beleértve a farkasok kilövésének engedélyezését is. Ez egyfajta kompenzáció is volt az EU szigorú környezetvédelmi előírásaiért, amelyek akkoriban Európa-szerte gazdasztrájkokat váltottak ki. A Néppárt elnyerte a gazdák támogatását, Von der Leyen asszony pedig a Néppárt támogatását. Az irodájában még mindig ott lóg Dolly, a póni képe.

A farkasok fontos ökológiai előnyökkel járhatnak az ökoszisztéma számára, csökkenthetik a mezőgazdaságot és az erdészetet károsító vadállatok, például a vaddisznók és szarvasok állományát. Tudományos tanulmányok még nem bizonyították, hogy a farkasállomány csökkentése gazdasági vagy környezeti előnyökkel járna. Az állományuk csökkentésére irányuló erőfeszítések ezért elsősorban politikai indíttatásúak. Spanyolországban nagy a farkaspopuláció, a becslések szerint 2000 farkas él, az elmúlt években mégis növelték ott a farkasok védelmét, és évente kevesebb mint 20 millió eurót fi zetnek kártérítésként a gazdáknak. Becslések szerint Németországban az elmúlt években jelentősen csökkentek a farkastámadások, ami a megelőző intézkedéseknek tudható be. Ennek ellenére az ország megváltoztatta álláspontját, és a gazdák nyomására megszavazta a farkasok védelmének csökkentését. Az elmúlt 40 évben azonban egyetlen farkas sem támadt emberre.

„Az Európai Bizottság javaslatának elfogadásával a tagállamok olyan személyesen motivált döntéseket is jóváhagynak, amelyek elsőbbséget élveznek a tudományos bizonyítékok felett, lehetővé téve Von der Leyen elnök asszony számára, hogy politikai hatalmát a farkasok elleni személyes bosszúállásra használja fel” – mondta Annick Hus, az Európai Környezetvédelmi Iroda munkatársa. Ha az Ursula von der Leyen póniját megölő farkas tudta volna, hogy cselekedetével az egész uniós farkaspopulációt veszélyezteti, bizonyára meggondolta volna magát.

A szerző a Trend gazdasági lap főszerkesztője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?