Újságkihordóból lett az egyik legnagyobb amerikai filmsztár – 85 éves lett Al Pacino

Gyakran elmondta, hogy mivel színpadi színészként indult, filmszerepeit is színházi szemszögből közelítette meg. 

„Furcsán hangozhat, de minél többet próbálsz, annál spontánabb leszel. Épp fordítva van ez, mint ahogy az emberek gondolják. Szeretek olyan rendezőkkel dolgozni, akik erre lehetőséget adnak.”

Szicíliai bevándorlók gyermekeként, szegény családban született New York rossz hírű Harlem negyedében. Apja nem is volt jelen az életében, anyjával, nagynénjével és nagyszüleivel nőtt fel, már a középiskolát sem fejezte be. A színház viszont magába szippantotta, és egy életre foglyul ejtette. Tizenhét éves korától kisebb produkciókban játszott, közben volt jegyszedő, portás, küldönc, újságkihordó.

A Keresztapa hozta el a nagy áttörést

Élete akkor változott meg, amikor felvették Lee Strasberg híres színészstúdiójába (az intézménynek azóta társelnöke lett), három évre rá, 1969-ben pedig már Tony-díjat kapott. A kamera előtti nagy áttörésre 1972-ig várnia kellett. Francis Ford Coppola ekkor osztotta rá A Keresztapa egyik főszerepét, és a kritikusok szerint semmivel sem maradt el Marlon Brando mögött. 

A Serpico című, valós eseményeket feldolgozó filmben egy korrupció ellen küzdő zsarut, A Keresztapa második részében a család meghatározó tagjává felemelkedő Michael Corleonét, a Kánikulai délutánban egy homoszexuális bankrablót formált meg. Ezekért a filmekért 1972 és 1975 között minden évben jelölték Oscar-díjra, de a gáláról mindig üres kézzel távozott – már amikor jelen volt.

Az első évben ugyanis hiányzott a díjkiosztóról, mert nem akarta, hogy emiatt elmaradjon egy színházi előadása. 

A hetvenes évek végén számos kommersz filmet is elvállalt, üdítő kivétel csak a Brian De Palma által rendezett A sebhelyes arcú című maffiatörténet. Akkoriban inkább a színházban remekelt, 1977-ben ismét megkapta a Tony-díjat, a kritika áradozott III. Richárd-alakításáról. A klasszikusok (és azon belül Shakespeare) mindig közel álltak hozzá, nem véletlenül lett első rendezői próbálkozása egy kutatómunka III. Richárd után, később pedig egy Oscar Wilde-adapatáció Jessica Chastainnel a főszerepben, akit részben ő fedezett fel. 

A Dick Tracy című gengszterparódiáért hatodszor jelölték Oscar-díjra.

1992-ben Oscar-díjat nyert

A szobrocskát végül 1992-ben kapta meg a vak ezredes szerepéért az Egy asszony illatában. Emlékezetes alakítást nyújtott a romantikus Krumplirózsában (Frankie and Johnny) Michelle Pfeiffer oldalán, és amikor később megkérdezték tőle, mivel foglalkozna, ha nem színész lenne, a következőt válaszolta: 

„Nem is tudom, valami, ami emberekkel van kapcsolatban, például egy kifőzdében szakács. Amikor a Krumplirózsát forgattuk, egy ideig kipróbáltam, dolgoztam szakácsként egy gyorsétteremben. Szerettem ott tenni-venni. Volt ott egy olyan fajta bajtársiasság, ami nagyon tetszett nekem.” 

Visszatérés a Broadwayre

Az elmúlt három évtizedben forgatta A bennfentes, a Minden héten háború, a Beavatás című filmeket, és feltűnt a népszerű Ocean's-trilógia harmadik részében is. Ezután eljátszott egy gyógyíthatatlan betegeit eutanáziához segítő orvost, egy gyilkosság miatt elítélt híres zenei producert, illetve egy öregedő rocksztárt. Ez utóbbi filmért (Danny Collins) ismét Golden Globe-díjra jelölték. 

Az Angyalok Amerikában televíziós sorozat több díjat hozott neki, színpadon pedig Shakespeare A velencei kalmárjában és Oscar Wilde Salomejében aratott sikert. Tíz évvel ezelőtt egy kifejezetten neki írt darabbal a Broadwayre is visszatért. 

Az ír című, Martin Scorsese rendezte monstre maffiaeposzért (2020) kilencedik alkalommal jelölték Oscar-díjra. Felbukkant Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywoodjában, illetve a hetvenes években játszódó Vadászok című sorozatban, ahol egy nácivadászt alakított. Játszott a Ridley Scott-féle Gucci-filmben, két éve pedig a Knox notesza című thrillerben. Egyik legutóbbi munkájaként a festő Modigliani viharos életét felidéző drámában állt a kamerák elé Johnny Depp rendezésében. 

Már életében legenda

Nem lehet könnyű sors, ha valaki már életében legendává válik, hiszen nem dőlhet hátra, hogy korábbi sikereiből éljen – azzal ugyanis eltemetné magát. Al Pacinót jóformán egész felnőtt életében ez foglalkoztatta, hiszen 35 éves korára már három Oscar-jelöléssel, és legfontosabb alakításaival (Michael Corleonéval és Frank Serpicóval) büszkélkedhetett. Bár folyamatosan dolgozott, jó pár hullámvölgyet is át kellett vészelnie. Egy dolog azonban nem változott: még mindig ő a filmszínészek példaképe, akinek karizmája szinte kiégeti a vásznat. 

Alakításaira a spontaneitás, az improvizációs képesség és az érzelmi telítettség jellemző.

„A kamera jobban beléd lát, mint a partnered. Ne úgy tekints rá, mint egy tőled független tárgyra, hanem mintha a tested része volna, mert hidd el, közvetlen kapcsolatban áll a lelkeddel. Bármit érzel, és bárhogyan is próbálod meg leplezni, a kamera látni fogja”

– mondta egy interjúban. 

De bevallotta, hogy sokszor döntött rosszul. Elutasította például az Apokalipszis most főszerepét, a Pretty Woman (Micsoda nő) milliomos dzsigolókarakterét, amelyet Richard Gere kapott meg helyette, és ő lehetett volna a Kramer kontra Kramer férfi főszereplője is Dustin Hoffman helyett. 

Bár nem nősült meg, hosszú partnerkapcsolata volt Diane Keatonnal, akivel A Keresztapa forgatásán melegedtek össze. Ikrei születtek a Hairből ismert Beverly D'Angelótól, tíz évig egy argentin színésznő volt az élettársa, és két éve született meg negyedik gyermeke Noor Alfallah producertől, akivel azóta már szakítottak. 

Al Pacino megkapta az Amerikai Filmintézet (AFI) díját, valamint a National Medal of Arts elismerést, az USA legmagasabb művészeti kitüntetését, továbbá több nemzetközi filmfesztivál életműdíját. Tagjává választotta az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia, valamint a Brit Filmintézet. Az Oscar-díj mellett négyszer is átvehette a Golden Globe-díjat és kétszer a televíziós Emmy-díjat is. Így azon kevesek egyike, aki az Oscar-, a Golden Globe-, a Tony- és az Emmy-díjnak (EGOT) egyaránt büszke birtokosa. 

2024-ben jelent meg Sonny Boy című memoárja, amelyben elmeséli, hogyan lett a kis Sonnyból – ahogy a barátai becézték – Hollywood egyik legnagyobb sztárja.