Új logóját keresi a Csallóközi Népművelési Központ

Az új logónak szimbolizálnia kell Csallóközt, valamint az intézet értékeit és küldetését (A szerző felvétele)
Dunaszerdahely |

A napokban írta ki pályázatát a Csallóközi Népművelési Központ, melynek keretében vadonatúj logóját készíthetik el az indulók. Már 15 éves kortól jelentkezhetnek és személyenként maximum három tervet mutathatnak be a zsűrinek. Az eredményhirdetés és díjátadás december elején lesz.

A pályázatokat november 22-ig adhatják le e-mailes formában a [email protected] címen, melyeket a zsűri november 28-ig bírál el. Az eredményhirdetés előreláthatólag december 11-én, szerdán lesz. A nyertes jutalma 700 euró, valamint a pályamunka felhasználása a Csallóközi Népművelési Központ hivatalos logójaként. 

„A feladat egy olyan új logó megtervezése, amely a Csallóközi Népművelési Központ értékeit, küldetését és kulturális tevékenységeit képviseli. A logónak modernnek, eredetinek és könnyen megjegyezhetőnek kell lennie. Tükröznie kell a csallóközi tájegység identitását és gazdag kulturális hagyományait”

 – írják a pályázat leírásában a központ munkatársai. A tervek mellé csatolni kell egy maximum 200 szavas leírást arról, miért éppen ezt ábrázolja az alkotó és hogyan jelennek meg a kívánalmak az általa készített logó szimbolikájában.

A közösség egy tagja legyen

Varga Viktort, az intézmény nemrégiben kinevezett új igazgatóját kérdeztük arról, miért fontos számára az, hogy ne egy reklámcég vagy más marketinggel foglalkozó vállalkozás készítse el az új logót, hanem egy pályázat során válasszák ki azt. 

„Ha egy közösséget képviselünk, és számukra biztosítunk különböző kulturális eseményeket, akkor számomra egyértelmű, hogy az arculatunkat is a közösség valamelyik tagjának alkotása fémjelezze. Így teljes a csallóközi közös arculatunk”

 – mondta el, majd hozzátette, hogy az indulók számára ez egy izgalmas, érdekes szakmai kihívás is egyben.

A központ régi logója. A pályázat leírásban kiemelték, hogy nem a régi logó áttervezése a cél, hanem egy teljesen új koncepció kidolgozása (A szerző felvétele)

Pontos kritériumok

Olyanok is pályázhatnak, akinek lakóhelye, székhelye vagy üzleti tevékenysége más országban van, de a pályázati kommunikációnak szlovák vagy magyar nyelven kell folynia. A kiírásban egyértelműen szerepel, hogy nem a jelenlegi logó áttervezése a cél, hanem egy teljesen új logó létrehozására. Egyszerűnek, könnyen felismerhetőnek kell lennie, valamint vizuálisan vonzónak és korszerűnek. A technikai paramétereknél feltétel, hogy a tervet vektoros formátumban (*.svg / .ai, *.pdf) adják le, színes és fekete-fehér verzióban, legalább 300 dpi felbontásban. Kötelező elem a ŽOS rövidítés. A színes, valamint a fekete-fehér munkáknak is tartalmaznia kell a szlovák, Žitnoostrovské osvetové stredisko és a Dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központ, magyar nyelvű elnevezést. További kitétel, hogy a logónak a szervezet neve nélkül is használhatónak kell lennie.

Három fő szempont

Az értékelés menetét három fő szempont alapján határozták meg, az első a terv eredetisége, a második, hogy mennyire tükrözi a Csallóközi Népművelési Központ arculatát, a harmadik pedig a terv technikai minősége. További információkat fent feltüntetett e-mail címen, vagy a Csallóközi Népművelési Központ weboldalán, ezen a linken találnak

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?