Kiábrándult vidékiek, költözzetek városba!

Totális botrány – ilyen és hasonló címmel röpdösnek az emailok szerda óta az interneten, amikor az MKP által jelölt kormányalelnök és régiófejlesztési miniszter valóra váltotta ötletét, és ötszáz falusi pályázat lehetőségét feláldozta tíz kilométernyi közép-szlovákiai gyorsforgalmi útért.

– Biztosra mentünk, különben 2007 után is van élet – üzente Csáky Pál azoknak, akik most összeomlottak. Élet tényleg lesz, de milyen – teszik fel a kérdést ezek az emberek, akik különben elég naivak. Ők azok, akik a Baco-Koncoš váltógazdálkodás tíz éve alatt is óvták a pislákoló fényt, mondván, egyszer majd biztosan eljő az az idő, amikor a vidékfejlesztés nemcsak a mezőgazdaságba tömött pénzből áll majd. Tavaly ősszel úgy érezték, eljött az ő idejük. Most már nekik sincsenek illúzióik. Csáky Pálról pedig nem tudjuk, hogy nyilatkozatával most csak sértegetni akarta azokat, akik tízéves kínlódásuk eredményét látják összeomolni, vagy komolyan ennyire nem tudja, mit beszél.

Élet ugyan 2007 után is lesz, csak éppen a felkészületlenek számára még kevesebb eséllyel, mint most. Persze az is lehet, hogy az MKP említett vezetői gondoltak egy nagyot, és ország-világ előtt épp most bizonyítják be, hogy nem egy poros, vidékies pártban tüsténkednek. Ezért nyomja az autópályákat, hiszen az ott érkező befektetők a városokba telepítenek majd cégeket, ahová majd ingázhatnak a vidéki emberek is. Ezek gyermekei pedig már a városokba költöznek, a vidéki házakat legfeljebb hétvégi üdülőknek használják. ĺgy az MKP lassan felcsempészi a választóit a városokba, mert hát ugye mennyivel elegánsabb dolog városi szavazóbázissal rendelkezni, mint vidékivel. Talán ilyen életre gondolt Csáky Pál 2007 után. Ilyen döntés után nem teszik zsebre, amit kapnak. Ki tudja, meddig tartható az az állapot, amikor az egyszerű állampolgárok csak addig szidják a rendszert, amíg meg nem jelenik„az „előkelő“ vendég BMW-je. Utána általában csupa mosoly a világ. De ez is úgy van, mint a betegséggel, a gyógyítást nem akkor kell kezdeni, amikor már minden fáj.

Az ötszáz falu lesajnálása nem éppen jó gyógymód, és az MKP pechjére ez már olyan érv, amire azok is felfigyelnek, akiknek egyébként sejtelmük sincs, mit rombol le középtávon ez a fordulat. De hát ne is szenteljünk több teret valamiféle uniós esélyek elszalasztásának, amikor sokkal forróbb hazai témáink is vannak. A mozgalmasnak ígérkező ősz egyik melegedő témáját a héten a nyugdíjreform jelentette. Először a jegybank hallatta a hangját, amely most jött rá, hogy a sok százmilliárdos akció késleltetheti az euró bevezetését. Reméljük, erre azt a választ kapják, hogy inkább nyugdíj kell, mint gyors euró. Mert a héten a parlamentben is felbukkant néhány módosító javaslat. Senki sem állíthatja, hogy a Kaníkék által nagy nehezen megszült rendszeren nem lehet javítani. Nem tudjuk viszont, hol az a határ, amikor a sok módosítgatás miatt már ez a nekifutás is kifullad és megint reform nélkül maradunk. Erről Bauer Edit tudna bővebbet mondani, aki szemtanúja volt, hogy Peter Magvaši az előző kormányban addig javítgatta a reformot, amíg végül semmi sem lett belőle. Kár lenne, ha a mostani kormány is csak ennyire lenne képes. Ez egyébként legkésőbb a parlament októberi ülésén kiderül.

Különben is a gazdasági minisztérium élén érdekes változás várható, és Pavol Ruskónak is fel kell készülnie egy-két nem éppen hízelgő értékelésre. Ebben az esetben még szlovák sajátosságról sem beszélhetünk, hiszen minden európai országban van jó néhány politikus, aki a karrierje során egy egész sor bársonyszéket kipróbál. Mindenesetre érdekes látvány, amint egy kézivezérlésű párt vezetősége egy emberként kéri fel a szerényen húzódozó elnököt, hogy egyetlen megbízható emberként álljon már helyt a nehéz poszton. Még jó, hogy nem Rudolf Zajac kezdett lázongani. Ruskónak így a kórházak helyett csak a villamos művekkel, az ország legszörnyűbben eladósodott cégével kell megküzdenie, bizonyára élvezetes látvány lesz, miként teszi majd ezt.