Keleten a helyzet változatlan

Előbb a helyi önkormányzat hathatós közreműködésével felállították a falu szülötte, Vasil Biľak egykori komunista ideológiai párttitkár szobrát, majd a hétvégén azt két keleti képzőművész vörös festékkel leöntötte, egyfajta sajátos performansz keretében. Pontosabban bizonyos szempontból nem teljesen értelmezhetetlen a történet, hiszen a szobormázolók egyike, Peter Kalmus korábban a kassai Esterházy-szobor felavatásán megpróbálta vécépapírba tekerni az alkotást.

Esterházy szlovák szemekben ellentmondásos megítéléséről hosszú esszéket lehetne írni, de az vajon miként történhetett meg, hogy a kommunizmus egyik leghírhedtebb, egyértelműen negatív szereplője szobrot kapjon? Maga Biľak legalább annyira dicstelen szereplője az utóbbi fél évszázadnak, mint Magyarországon a vele némileg párhuzamos életutat bejáró Biszku Béla. 1968-ban gyakorlatilag a keményvonalas, ortodox kommunista Biľak hívta be a szovjet csapatokat, majd fontos pozíciókat töltött be a pártvezetésben a normalizáció idején. Szerencséjére még közvetlenül a rendszerváltás előtt visszavonult, s szinte elfelejtették, a társadalom úgy öt éve figyelt fel rá ismét. Amikor a kommunizmus idején elkövetett bűnök elévültek, és tudatosult, hogy a régi rezsim vezetői már soha nem lesznek felelősségre vonva.

Biľak élete végéig egy pozsonyi luxusvillában élt, amelyet aprópénzért szerzett meg a pártállami időkben. 2014-ben hunyt el, több mint kilencven évesen, egy évre rá pedig a kis, északkeleti falu díszpolgárrá avatta és szobrot kapott – a nyilvánosság és a Nemzeti Emlékezet Hivatala tiltakozásának ellenére.

Hogy történhetett ez? Talán úgy, hogy az ország északkeleti csücske eleve nagyon furcsa vidék, a térség problémáit kisebbségiként és a leszakadó régiókat figyelve is át lehet érezni. A ruszinok lakta, oroszokkal szemben eleve sokkal megengedőbb és elnézőbb vidék a rendszerváltás óta teljesen a perifériára került és lerobbant, sok jót nem látott a gazdasági folyamatokból. Keleten a helyzet évtizedek óta változatlan. A leszakadás következtében a valóságértelmezés is jócskán eltér a nyugat-szlovákiaitól, a választásokon hagyományosan viszonylag nagy támogatottságnak örvendenek a kommunisták és a szélsőbaloldali pártok. A helyiek ilyen körülmények között keresik azokat az ikonokat és példaképeket, akik valami jót is hoztak a régiónak. Ironikus módon ezek az emberek, mint például Vasil Biľak, vállalhatatlanok szinte mindenki más számára. Lehet szörnyülködni, hogy felnéznek egy keményvonalas kommunistára, de ennek a nosztalgiának csak az vethet véget, ha a környéken legalább egy kicsit kézzelfoghatóvá válik a jólét.