József, a lejáratott

K. Józsefet, Csenke első, Nagyszombat megye második emberét, volt parlamenti képviselőt, egykori kulturális államtitkárt nem tartóztatta le senki, és hogy tett-e bármi rosszat, egyelőre nem tudjuk, a rendőrség viszont azt állítja, megdönthetetlen bizonyítékok vannak a kezében arról, hogy a polgármester és két sportvezető két ízben huszonötöt adott a bírónak. (A szlovák rendőrség megdönthetetlen bizonyítékaival kapcsolatban hadd legyünk szkeptikusak, a Malina Hedvig-ügy kapcsán is azt állították, az egyik ufófejűnek megdönthetetlen alibije van, aztán kiderült, hogy mégsem. Bár a két ügy között nem vonhatunk párhuzamot, csak annyi a közös bennük, hogy mindkettőben a nyitrai rendőrök jártak el, na meg a rugdosás, melyet csak a labda esetében helyeselhetünk.) A huszonöt nem Lúdas Matyi-i elégtétel, hanem annyi cifra bankó a nemzet (utóbb mégsem) atyjának a képével, melyet a nemzeti pártiak helyeselhetnének is, ugyanis a mégsem atya atya képének szemlélése akár nagyobb nemzeti öntudatra is sarkallhatta a sípmestert. Bár ha(!) borítékban kapta, akkor célszerűbb lehetett a tábornokos címlet, mely, ugyan nem fokozza oly mértékben a nemzeti öntudatot, lényegesen kisebb helyen is elfér, ami ugye szempont lehet. És akkor még az átutalás előnyeiről nem is értekeztünk…

A regény Josef K.-ja soká bolyongott a hivatal útvesztőiben. Felvidéki mását, K. Józsefet február 18-án még tanúként idézték be, négy nap múlva már gyanúsított volt. Bő két hét múlva került napvilágra az ügy. Azóta az „emen?véelnök”, akarom mondani polgármester több fórumon is elmondta, összeesküvést sejt a háttérben, melynek célja az ő lejáratása. Sőt: a múltban már több hasonlót regisztrált, bár azt nem gondolta, hogy „idáig elmennek”. Önbizalomból tehát nincs hiány. Előbb rendőrségi játszmának nevezte a vizsgálatot, majd a legnagyobb nézőszámot magáénak tudó kereskedelmi televízió kamerája megoldotta a nyelvét, s elhangzott a varázsszó: „szomorú, hogy egy demokratikus országban a titkosszolgálatok még mindig úgy működnek, ahogy”. Az ártatlanság vélelmét szem előtt tartva két párhuzamos kérdés is felvetődik. Az egyik: ha K. József tudott arról, hogy sötét erők fenekednek ellene lejárató szándékkal, miért nem kérte a hatóságok vagy a nyilvánosság védelmét – ez utóbbi olykor tán még hatékonyabb is az előbbinél. Annak idején a Kar?in–Mráz duó is valami ilyesmiről hadovált, aztán mi lett a vége?! A másik, mely a labdarúgás iránt mérsékelten érdeklődő szerző fejében is óhatatlanul megfogalmazódik – és most minden csenkei, és úgy általában kistelepülésen élő olvasó elnézését kérem –, kinek áll érdekében egy területi II. osztályú bajnokságban – urambocsá, a béka segge alatti szintnél egyel feljebb – játszó csapat mérkőzéseinek manipulálása? Mert a Corgoň-ligában hatalmas reklámpénzekről van szó, egy-egy menő játékos ára az átlagkereset sokszorosa (euróban), így bár ott sem helyeseljük a korrupciót, viszont legalább az okait ismerjük. De mi történik akkor, ha valaki feljut a területi I. osztályú bajnokságba, mint például az érintett csapat is feljutott, most már úgy gondolhatjuk, némi bírói segédlettel? Összetöri magát az ország tíz legnagyobb vállalata, hogy legalább egy logót elhelyezhessen a mezükön, vagy mi?

A labdarúgás és a korrupció édestestvérekként való emlegetése közhelyszámba megy. A labdarúgó-szövetség illetékes funkcionáriusa szerint az általuk folytatott korrupcióellenes tevékenység magvai nem hulltak jó talajba, a tagság elutasító velük szemben. Hogyne lenne elutasító, mikor még a legalacsonyabb szinteken is huszonötezres a taxa. Akkor mi lehet a magasabb ligákban? Az is közhely, hogy a korrupció annak fáj a legjobban, aki kimaradt belőle, a többieknek nem annyira, így az ilyen esetek felderítése, egyáltalán a tényállás bizonyítása számos nehézségbe ütközik.

Az eset az MKP-nak sem jött jókor. Bár a korrupt földhivatalnokaik esetét a közelmúltban jól kezelték, az éppen K. József által játékba hozott Horváth György alkotmánybíró ugyan már elévült, de mégiscsak megtörtént adóügylete után egy újabb lábszagú, kisstílű ügy.

Bízzunk benne, hogy hamarosan több tényt fogunk tudni, bár a „kiderül az igazság” kifejezéstől annak patetikus volta miatt tartózkodnék, ez az egész ügy annyira kicsinyes, hogy nincs szükség nagy szavakra. Pálcát törni még korai volna, mindenesetre az egész ügy legnagyobb vesztesei azok a szurkolók, akik becsületesen kijárnak saját csapatuk mérkőzéseire – akár a Corgoň-ligáról, akár a területi bajnokság harmadik osztályáról legyen szó –, minden hétvégén szétüvöltik magukat a tribünön vagy a pálya szélén, és azt gondolják, hogy a megszülető eredmény fiaik ügyességének köszönhető vagy kétballábasságának következménye. Mert úgy tűnik, nem.