Jó gondolat – rosszkor

Ha abból indulunk ki, hogy az Ivan Lexa szabadlábra helyezéséről nyilatkozó személyiségek a három hatalmi ág – a törvényhozás, a kormány és a bíróságok rendszere – közül kizárólag az első kettőt képviselték, méltán állíthatjuk, hogy minden megnyilatkozás csak sopánkodás volt. Ami éppen ellentéte a cselekvési vágy hangsúlyozásának. Az összes parlamenti párt embere véleményt mondott. Egyik nyilatkozat se okozott meglepetést. A miniszterelnök egy mondata fölött azonban akkor sem lehet napirendre térni, ha figyelembe vesszük, hogy a szabadon bocsátást mélységesen elítélő szövegkörnyezetben hangzott el: „Nyilvánvaló, hogy az elmúlt 4 év alatt jelentősen függetlenedtek a bíróságok”. Ha ez Mikulás-napi fogadáson, vagy büntetőbírák gyűlésén hangzik el, nem kifogásolhatnánk. Egy korábban évekig körözött, majd a Dél-afrikai Köztársaságból rendőrileg hazazsuppolt és perbe fogott volt titkosszolgálati főnök szabadon engedését követően a bíróságok függetlensége elmélyítésében elért eredményeket hangsúlyozni azonban körülbelül annyit jelent, mint akasztott ember házában kötélről szónokolni.

Dzurinda idézett mondatát majd nemcsak a bírák és a jogtudósok veszik mikroszkóp alá, nemcsak rendőrök teszik mérlegre. Nem az a következménye, hogy a többszörösen börtönviselt minisapkás, vagy éppen fehérgalléros nehézfiúk orra felidézi a tömlöc szagát. Hogy e kriminális eseményt követően miniszterelnökünk a bírói függetlenség emelkedett színvonaláról szól elismerően, attól az érzékenyebb lelkű kisembernek van kedve falra mászni. E mondatról itt és most az a véleménye, hogy a tyúktolvajok, a zsebmetszők, a kisstílű betörők tetteinek megítélésében a bíróságok valóban teljesen függetlenek. Pontosan úgy, ahogy az átkosban is azok voltak. És pontosan úgy, ahogy a pártállam évtizedeiben, most is vannak irodák, ahonnét bizonyos személyek esetében „odaszólnak” a bíróságokra. A különbség csak annyi, hogy egykor csak egy „iroda” működött, most pedig több helyről szólhatnak oda. Fontos ugyan, hogy a Lexa-ügyről most mit gondol Anna Malíková, hogyan sajnálkozik Bugár Béla, és a miniszterelnökségre készülve hogyan köpi a markát Robert Fico. De a jelenlegi, meglehetősen cseppfolyós helyzetben egy mákszemnyivel még ennél is fontosabb, hogy a kormányfő derűlátásához képest a kisember mit gondol a bírói függetlenségről. Éppen ebben a történelmi pillanatban nem volt kifejezetten államférfiúi megnyilvánulás a bírói függetlenség elmélyülésének hangsúlyozása. Lapozzunk bele néha a többször módosított, ám mégis mérvadó Alkotmányba. Az alaptörvény ugyan hangsúlyozza a bíróságok függetlenségét, ezek összetételébe azonban a törvényhozó és végrehajtó hatalomnak is van némi beleszólása. A sopánkodás: pótcselekvés.