Kaliňák: A harmadik F-16-osnak októberben kell megjönnie, további ötnek 2025-ben

kalinak k

A harmadik szlovák F-16-os vadászgépnek októberben kellene megérkeznie Szlovákiába. További öt repülő érkezése 2025-re van betervezve. Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter szerint így Szlovákia 2025-től már kész lesz arra, hogy önállóan tudja védeni a saját légterét, azaz a szomszédos országok segítsége nélkül. Ezt hétfőn közölte az első két vadászgép érkezése kapcsán.

„A gépeket fokozatosan fogjuk bekapcsolni a légtér védelmébe, főleg amikor már idén októberben a harmadik gép is megérkezik. Még egyszer szeretném megköszönni a szomszédainknak, hogy hajlandóak továbbra is őrizni a légterünket. A helyzet teljes átvállalásához ugyanis még több repülőre van szükségünk 2025-ben” – mondta a miniszter.

Egyúttal kijelentette, hogy a védelmi minisztérium mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a következő két évben további vadászgépeket tudjon elraktározni. „Hogy ez miként sikerül, tájékoztatni fogjuk önöket” – tette hozzá Kaliňák.

Hétfő este megérkezett az első két F-16-os szlovák vadászgép a Malacka (Malacky) melletti konyhai (Kuchyňa) katonai repülőtérre. Ez az első két gép a 2018-ban megrendelt 14 repülő közül.

Szlovákia 2018 végén kötött szerződést 14 darab amerikai F-16-os C/D Block 70 vadászgép megvásárlásáról, a leszállítást a világjárvány késleltette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?