Egy luxus Lamborghinit nem szokás így összetörni...

3

A sofőr kölcsönkért egy majdnem negyedmillió eurót érő autót, és néhány perc alatt teljesen összetörte.

3

Londonban a rendőrség vizsgál egy igen különös balesetet, amely múlt pénteken történt. Szemtanúk látták, amint egy luxus Lamborghini nagy sebességgel repült végig az utcán, mások hangos csattanást hallottak. Az ismeretlen sofőr egy oszlopnak ütközött.

Az első információk szerint a sofőr egy éles kanyart próbált nagy sebességgel bevenni, de elvesztette uralmát az autó felett. A baleset pontos okát most vizsgálja a rendőrség. A baleset helyszínéről készült videó gyorsan elterjedt a közösségi médiában. A kamerák egy férfit kaptak lencsevégre, aki menekült. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki volt az illető. A helyszínre tűzoltók, rendőrök és mentősök érkeztek, akik ellátták a könnyebben sérült utast és a sofőrt. Az ütközés után a Lamborghini eleje teljesen összetört.

A The Sun szerint az autó egy Lamborghini Huracan volt, amely körülbelül 200 ezer fontot, azaz több mint 237 ezer eurót ér. A luxusautó azonban nem a sofőré volt, hanem egy kölcsönzőé. Ezt a fővárosi rendőrség is megerősítette.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?