A farkasdiak identitásának egy darabja veszett el a nagy múltú komppal

Farkasd és Sókszelőce között feltehetően több száz éve volt rendszeres kompjárat. A Vág kettészeli a farkasdi és a sókszelőcei katasztert, mindkét település lakóinak vannak földterületei a folyó túloldalán. 1977-ben A Hét című lapban azt írták, „úgy mondják, emberemlékezet óta, pontosabban, hogy az emlékezet szerint nem is volt olyan idő, amikor itt ne járt volna a komp. Egy írásos emlék igazolja, hogy az ezerkettőszázas évek elején ugyanezen a helyen már komp közlekedett”. A vágsellyei levéltárban talált, 1924 júniusában megjelent Komáromi Lapokban dr. Geöbel Károly vízitúra-beszámolójában így ír: „Vágsellyéig még elég kanyargó, de különben teljesen biztos vízen eveztünk, Vágsellye után pedig már az általunk jól ismert, szabályozott Vág következik, ahol a nagy kanyarodók már hatalmas átvágásokkal vannak összekötve. Az ismert vízen és tájon mintha az evezés is könnyebben menne, újult erővel láttunk neki a munkának és 6 óra 50 perckor ki is kötünk farkasdi kompnál. Itt csónakunkat a vízen hagyjuk, holminkat a révész kunyhójába helyezzük el, gyorsan átöltözve indulunk a bennünket váró fiatal legénnyel a faluba.” A komp keletkezésének időpontja a homályba vész, a megszüntetéséről többet lehet tudni.

Egy révész emlékei

Seres Tibor tíz évig dolgozott révészként Farkasdon 2002 és 2012 között. Családjában ő volt a harmadik a nagybátyja és a nagyapja után. Mint fogalmazott, a Vág szabályozása előtt mindig voltak különféle közlekedési eszközök a folyón, a nyári apadáskor például a gázlókon közlekedtek. 

„Gyönyörűséges világ volt a víz partjain. Gyerekkoromban még iható volt a Vág vize, a környéken élők konyhának hívták, hiszen halat lehetett fogni, vadkacsát lőni, megélhetési lehetőség volt. Odaát a farkasdiaknak 720, a negyedieknek közel 1000 hektárnyi területük van, a sókszelőceieknek pedig 280 hektárnyi az itteni oldalon. Ezért voltak rendkívül fontosak a közlekedési eszközök. Az őseink úgy alkották meg a kompot, hogy a parthoz képest 30-35 fokos szögben elengedték és a víz megtette a magáét, szépen át lehetett jutni a túloldalra, teljesen ingyen, csak a révészek fizetésére kellett pénzt költeni. Mindez addig működött, amíg 1985-ben meg nem épült a Királyi-víztározó” 

– kezdte a visszaemlékezést Seres Tibor. Elismerte, hogy az erőműnek nagy haszna van, ugyanakkor mint a természet közelében élő személy látta a hatalmas károkat is, amelyet a folyószabályozás okozott. Példaként az ónyi, a sopornyai, a semptei mesterséges tartályokat említette, amelyek megépítéséhez több ezer hektárnyi erdőt irtottak ki. Úgy véli, néhány évtizeddel ezelőtt a Vág mentén élő emberek sokkal jobban ragaszkodtak a földekhez, nem volt annyi megélhetési lehetőségük, mint most, ezért volt fontos számukra a közlekedés a folyón. Korábban több helyen is járt komp a környéken, például Szímőn, de fokozatosan megsemmisítették mindegyiket, csak a farkasdi maradt.

A hőskor

Az egykori révésznek szép emlékei vannak gyerekkorából, amikor nagybátyja és nagyapja mellett figyelhette meg, milyen munka a révészeké. A nagy telek idején hatalmas volt a zajlás, előfordult, hogy a szeredi kaszárnya katonái jöttek felrobbantani a jégtorlaszokat, amelyek szinte teljesen elzárták a víz útját. 

„Volt, hogy szép egyenletesen befagyott a Vág. A túloldalon lévő termőföldek és állatok miatt naponta át kellett kelni a folyón. A révészek szalmával fedték be 20-30 cm vastagon a befagyott jeget és az éjjeli fagyoknál öntözték, hogy átjárót készítsenek a helyieknek, amelyen lovas kocsival, autóval, traktorral is át lehetett kelni. Tavasz közeledtével, amikor már nem volt biztonságos az olvadó jégen közlekedni, a kompkötélre lanovkaszerű szerkezetet akasztottak, úgy tudtak a másik oldalon dolgozók eljutni a munkahelyükre. A legnagyobb gondokat az árvizek okozták, főként az 1960-as években. Egy-egy hétig tartott az áradás és az apadás, a töltések átáztak, elég volt egy vakondtúrás vagy egy rókalyuk ahhoz, hogy átszakadjanak és elöntsék a falut. Ilyenkor a kompot biztonságos helyre kellett vinni. A révészek kint laktak a révkunyhóban, az asszonyok hordták ki nekik az ételt, a tiszta ruhát" 

– meséli. Az 1930-as évekig fakompot használtak, majd a komáromi hajógyárban készítettek egy újat vasból, fából készült rámpával, zsámollyal.

Munka és életforma

Seres Tibor 2002-ben lett révész, miután elvesztette előző munkahelyét. 

„Nagyon szeretem a természetet, a Vág-parton, közvetlenül a hullámtérben nőttem fel, számomra nagyszerű lehetőség volt révésznek állni, akkor is, ha el kellett viselni az időjárás minden szeszélyét és komoly felelősséggel járt. Embereket, autókat, értékeket utaztattunk, sokszor találkoztunk olyan utasokkal, akik nem törődtek az előírásokkal, így balesetek is történtek, de szerencsére csak kisebbek. Azzal is tisztában voltunk, hogy mindenféle emberrel találkozhatunk, nem csak jóindulatúakkal, lehetnek tehát olyan szituációk, amelyekből úgy kell kivágnunk magunkat, hogy mi legyünk a nyertesek. Többször voltunk életmentők, amikor fuldoklókat mentettünk ki a vízből. A legnagyobb forgalom akkoriban volt, amikor az első Fico-kormány idején a régi autókat támogatás fejében le lehetett adni és sokan vásároltak újat. Akkor kezdett megritkulni a kompközlekedés, amikor a Tátrában kevés volt a hó, a csapadék” 

– fejtette ki. Úgy véli, az ipari forradalomnak is sok káros hatása volt a folyóra nézve. 

„Az 1960-as évek elején elkezdett épülni a Duslo vegyi üzem, de ott volt a szeredi nikkelkohó, a galgóci gyógyszergyár és a pálinkagyár, a rózsahegyi papírgyár, ezekből egyenesen a Vágba engedték a szennyvizet, tisztítóberendezés nem volt, csak ülepítő. Innentől kezdve ihatatlan lett a víz és ehetetlen a benne élő hal. Szlovákia leghosszabb, 400 km hosszú folyójából így lett ipari csatorna, évtizedekig halott volt. Ez az időszak 1992-ig tartott, akkor szabályozták törvényileg a szennyvízkezelést” 

– egészítette ki.

Egy korszak vége

A Nyitra Megyei Önkormányzatnak Seres Tibor szerint nagyon könnyű dolga volt, hiszen csak egy határozat kellett a komp megsemmisítéséhez, de nem is tudják, mekkora kárt okoztak az itt élő embereknek, például az autósoknak vagy a kerékpártúrázóknak, de Farkasd látványossága is volt a komp, ha vendég érkezett a faluba, mindig kivitték a partra, hogy megnézhesse, kipróbálhassa. Nem érti azt a passzivitást, amit az elmúlt időszakban tapasztalt a legtöbb képviselő és főleg az utolsó révészek, illetve a komppal utazók részéről. 

„Nyitra megyében sajnos csak a befektetést és a kiadásokat látták a komppal kapcsolatban. A Királyi-víztározó hatására 24 órán belül akár 2 métert is változik a víz szintje. Az emelkedés 6-7 óra alatt következik be, az apadás pedig 2-3 óra alatt. Ezzel elveszik a folyó ereje, nincs sodrás, áll a víz, így nem lehet rendesen közlekedni rajta, ez okozza a problémákat, amik miatt nem járhat folyamatosan a komp. Tavasszal nem volt gond, mert elég víz volt a mederben, de nyáron délutánra már nem volt nyomás, sokszor a 16 órás munkaidő felében nem tudtuk elindítani a kompot. Ha alacsony volt a víz szintje, akkor hosszú csáklákkal nyomtuk át a túloldalra a járművet, hiszen aki ezzel járt dolgozni a túlpartra, annak délután haza kellett jönnie. Mečiar idején a Vág alsó szakaszát is hajózhatóvá akarták tenni, amihez azonban annyi víz kellett, hogy a nyári tartalékokat elfogyasztották, aztán három hónapig nem volt elég víz a hajózáshoz és a kompközlekedéshez sem, mert nem volt eső. Az is rontott a helyzeten, hogy korábban a kikötő ötszáz méterrel lejjebb volt, de mivel egy szélesebb szakaszra áthelyezték, a mostani kikötőnél zátony keletkezett, így a víz állása még inkább befolyásolta a működést” 

– magyarázta. Szerinte az, hogy nem közlekedhet a komp, az extrém időjárás és a hozzá nem értő emberek döntései miatt van. Úgy érzi, kiszakítottak a helyiek kultúrájából egy darabot, ami hozzájuk tartozott és nem adtak helyette semmit, olyan dolgot szüntettek meg, melynek több száz éves múltja volt. A komp igazi relikviának számított a farkasdiak számára, küldetése volt, a két parttal összekötött embereket, falvakat.

Döntések és tervek

Agócs Kőrösi Ildikó Nyitra megyei képviselő Farkasd közösségi oldalán 2023 szeptemberében arról tájékoztatta a helyieket, hogy a Nyitra Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő komp, amelyet a Nyitrai Regionális Útkezelő Vállalat működtet, súlyos műszaki problémák miatt 2023 márciusa óta nem üzemel. Mint fogalmazott, a komp javítása során kiderült, hogy műszaki állapota a vártnál sokkal rosszabb, a komp teste teljesen korrodálódott. Megoldásként felmerült új komp vásárlása, híd építése vagy a meglévő komp javítása.

Restár János, Farkasd polgármestere sajnálatát fejezte ki a komp megszüntetésével kapcsolatban, hiszen véleménye szerint kulturális értéket képviselő tárgyról van szó, amelyre Farkasd egyfajta szimbólumaként tekintettek. 

„A döntésbe tulajdonképpen nem volt beleszólásunk, hiszen a megye hatáskörébe tartozik. Fenntartása több mint 200 ezer euróba került, miközben a gyakran alacsony vízállás miatt évente 40-50 napot üzemelt. A legutóbbi műszaki ellen-őrzésről szóló jelentés egyértelműen kimondta, hogy nem alkalmas az üzemeltetésre. A megyei önkormányzat felajánlotta a községnek, hogy vásárolja meg és saját költségen üzemeltesse, erre azonban Farkasdnak nincs kapacitása. A híd építését azért nem tartom jó ötletnek, mert a kikötőhöz vezető Komp utca szűk, járdái nincsenek, rendkívül megnehezítené a közlekedést az, ha még több autó járna arra, a gyalogosforgalomról nem is beszélve” 

– hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette, az útkarbantartó vállalat júniusban arról tájékoztatott, hogy dolgoznak egy új, kisebb, korszerűbb és könnyebben fenntartható komp megépítésén és üzemeltetésén.