Instrukciók külföldieknek

<p>&bdquo;Budapesten, a cseheknél most olyan idők vannak, lehet, hogy mondják, igyál-egyél, vagy semmit sem adnak&rdquo; &ndash; énekelte Hobo Viszockij dalát a 80-as évekből, címe: Instrukciók egy külföldi út előtt.&nbsp;</p>

2015-ben pedig az a tényállás, hogy a külföldieknek tényleg érdemes néhány instrukciót befogadniuk, mielőtt Magyarországra mennek. Lakni, dolgozni, vagy csak kirándulni. A kormány ugyanis 300 milliót költött olyan óriásplakátokra, amelyek a külföldről Magyarországra érkezőknek üzennek. „Ha Magyarországra jössz, tartsd tiszteletben a kultúránkat!” „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!” Ha én Magyarországon élő külföldi lennék, valószínűleg rosszul érezném magam az ilyen üzenetektől (bár így is). Egészen konkrétan úgy érezném, hogy nemkívánatos személy vagyok, hiszen az állam nyilvánosan rendre akar utasítani engem, a helyieknek pedig azt üzeni, hogy veszélyes vagyok, mert elvehetem például a munkájukat. A plakátok alján felirat: Nemzeti konzultáció a bevándorlásról és a terrorizmusról. Vagyis igyekeznek azt az érzetet kelteni az emberekben, hogy a bevándorlás és a terrorizmus egy lapra tartozik. Közben nyilván nincs olyan magyar, akinek a felmenői között ne lenne bevándorló. Szent István Imre herceghez írott intelmeiben például ez olvasható: „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod.” Amit a magyar kormány a plakátokkal csinál, az központilag irányított nyilvános támadás egy konkrét társadalmi csoport ellen. Megbélyegzés, ellenségképgyártás. Nem tudom elhinni, hogy a Fidesz politikusainak akár az 50 százaléka képes ezzel azonosulni. Értem, hogy a Jobbik szavazóit valamivel muszáj elhódítani, de ezzel egy olyan határt léptek át, ami után már nincs sok értelme érvelni. Persze, ők nem fognak törvényt hozni, csak plakátokkal keménykednek. Közben az arab meg a kínai befektetőket nagy szeretettel csalogatják az országba. De kinek a felelőssége lesz, ha holnap Budapesten lelőnek egy kebabárust? Vagy egy ázsiai boltost, csak azért, mert egy munkanélküli magyar, akinek fegyvere van, elhitte, ami a plakátokra van írva. Amit az egyszerű emberek fejében elindítottak ezzel, az nagyon veszélyes.Milyen instrukciókat lehetne tehát adni azoknak a külföldieknek, akik Magyarországra mennének? 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?