Hová vezet a sztráda?

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legújabb jelentése a szlovákiai munkanélküliség idei mérsékelt csökkenésével számol. Köztársaságunk ezzel a 30 tagú szervezetnek a között az öt országa között találhatja magát, amelyekben ebben az esztendőben mérséklődik az állástalanok száma.

A hírnek ezt a részét jóleső megkönnyebbüléssel olvassa mindenki, aki – egyéni érdekeit is szem előtt tartva – őszintén drukkol Szlovákia gazdasági fellendülésének. A hír másik része már kevésbé jól csengő; a munkanélküliség az OECD-tagországok közül Szlovákián kívül csupán Görögországban, Lengyelországban és Spanyolországban haladja meg a 10 százalékot. Sovány vigasz számunkra, hogy az említett jelentés szerint Lengyelország az idén e mutatót tekintve megelőzhet bennünket. A hazai munkanélküliségi ráta a derűlátó becslések szerint is még évekig közelebb lesz a 20 százalékhoz, mint a 15-höz.

A kérdések kérdése, hogy miért tűnik szinte megoldhatatlannak a hazai munkaerőpiac fellendítése, miközben a kormánypártok és ellenzékiek meg a gomba módra szaporodó új pártok is egymást túllicitálva hangoztatják a lehetséges, egymásra nagyon hasonlító megoldásokat. Szinte valamennyi párt állítja, hogy jobb feltételeket kell teremteni a kis- és középvállalkozások fejlesztéséhez, és a legtöbb a külföldi tőke idecsalogatásának fontosságában is egyetért.

A most leköszönő koalíció is ezeket tűzte ki célul, mégsem sikerült érezhető áttörést elérnie például a munkahelyteremtésben meghatározó szerepet játszó tőkecsalogatásban. A kudarcban nyilván közrejátszott, hogy a kormány késedelmeskedett számos reformlépés megtételével, így nem jutott idő olyan koncepciózus megoldások érvényesítésére, amelyek érezhetően elősegítenék a munkahelyek számának gyarapodását.

A munkanélküliség csökkentését azonban nem csupán az gátolja, hogy rendkívül kedvezőtlen a munkanélküliek és a szabad munkahelyek aránya. Szerepet játszik ebben a szlovákiai munkavállalók képzetlensége is, illetve hogy a szabad munkaerő – elsősorban szociális helyzete miatt – nincs a változásokra eléggé felkészülve. Elvárható például egy lerobbant térség évekig munkanélküli-segélyen élő lakosaitól, hogy csapot-papot otthagyva a főváros felé veszik az irányt? Aligha. Hiszen képzetlen munkaerőként még az albérletre valót is nehezen tudnák megspórolni, nem egy lakás fenntartásának költségeit.

Amíg azonban a régiók fejlesztésében is politikai érdekek kerekednek felül a józan ésszerűség helyett, amíg autópályák is azokba a térségekbe vezetnek, amelyek elkerülik a fejlesztésre leginkább rászoruló térségeket stb., addig félő, hogy a munkanélküliségről szólva még sokáig a már ismert okokat soroljuk. Az új választási programokba meg nyugodt lélekkel átmásolhatják az előző választások előtt tett ígéreteket...