Hogy a szólás szabad legyen

A szabad véleménynyilvánításhoz való jog nélkül Európában az iszlám hitet sem lehetne szabadon gyakorolni. A bocsánatkérésnek a Mohamed-karikatúrák miatt nincs helye.

„A világ nagy része már nem a Szabadságszoborral azonosítja az Egyesült Államokat, hanem Szaddám egykori hírhedt mészárszékében, az Abú Ghraíb börtönben sínylődő csuklyás foglyokkal” – írta pár hónappal ezelőtt Francis Fukuyama a Financial Times hasábjain. Vajon Európa a világ szemében mostantól az arab próféta gúnyrajzaival lesz azonosítható?

Az öreg kontinens lakói közül többen attól tartanak, igen. A szövetségesek irakiakkal szemben tanúsított megalázó bánásmódja a nyugati értékek feladását, sárba tiprását jelentette, a Mohamed-karikatúrák közzététele ennek egyenes következménye. Amitől igazán tartanunk kell, az az, hogy a szabad véleménynyilvánítás joga ne váljon a sérelmek áldozatává.

A szóban forgó karikatúrák kapcsán egyedül az a tény emlékeztet a műfaj eredendő szerepére, hogy meghökkentő perspektívát, a megszokottól eltérő nézőpontot és látásmódot kínál a világ szemléletéhez. Annak a világnak a szemléletéhez, melyben a vallásos meggyőződés mind nagyobb beleszólást követel magának a világi események alakításába.

Mindenkinek joga kell, hogy legyen a szabad véleménynyilvánításra. Ez az alapja valamennyi szabadságjognak, egyben elválaszthatatlan az európaiság lényegétől. Kopernikusz nélkül, aki kétségbe vonta a ptolemaioszi világképet, még mindig azt gondolhatnánk, hogy a Föld az univerzum közepe.

A saját és mások berögzült értékhierarchiájának megkérdőjelezése a legfőbb jótétemény. Ez a fundamentalizmus, a mindennemű kritikával szemben tanúsított merev, elutasító magatartás leghatékonyabb ellenszere. A szólás szabadsága nem akadálya, hanem alapvető feltétele az eltérő identitások és kultúrákkal szemben tanúsított magatartásnak. Európában éppen ezért szinte bármi kimondható. Bármi persze azért mégsem. A szabad véleménynyilvánítás személyes felelősséget von magával. Európa bízik lakóinak ítéletében, és csak ritkán csalódik. Ennek ellenére léteznek határesetek, és a határokat néha túllépik. Mint ahogy mindig is lesznek majd különféle egyének és csoportok, akiket sértenek mások kijelentései, mindig lesznek, akik átlépnek azon a bizonyos határon. A tiltás nem jelenthet megoldást, mivel az egyik magával vonja a másikat, s végül a sok tiltás közt elvész a szólás szabadsága. Az olyan kijelentések, melyek mások elnémítását célozzák, erőszakra szólítanak fel és ellenségeskedést szítanak, elfogadhatatlanok.

Aligha gondolhatja bárki is, hogy egyedül a muszlinok fizetnek nagy árat a karikatúrák miatt. Mert bizony nem. Éppen a szólás szabadsága teszi lehetővé a sértett félnek, hogy kifejezze tiltakozását. Igaz, a sértett önérzet nem orvosolható, az igazságtalanság nem oldható fel egykönnyen bocsánatkéréssel, tömegtiltakozásokkal, nyilvánosság előtt folytatott vitákkal, a végső megoldás bárki számára hozzáférhető, vagyis a kérdést jogi útra terelheti.

Az iszlám hívőket az egész világon felháborították a gúnyrajzok. Ennek ellenére Albániától Malajziáig, Iraktól Maliig a visszafogott hangnem is érzékelhető az arab világ részéről. Az erőszakos tiltakozások csak egy kis csoport akaratának felelnek meg, aligha hozható összefüggésbe a karikatúrákkal, semmi közük a véleménynyilvánítás szabadságához. Az utcai tüntetések sokkal inkább eszközt jelentenek a feszültségkeltéshez, a frusztrációk és az elégedetlenség hangoztatásához egy olyan társadalomban, ahol gyakran folyamodnak erőszakhoz.

Az erőszakkal szemben tanúsított megértés, az önkéntes korlátozás vállalása ellenkező hatást vált ki. Ha Európa hagyja magát megfélemlíteni, behódol a radikalizmusnak. Ezek a pillanatok az elvi állásfoglalás és a nyílt vita pillanatai. Ezzel sok európai iszlám hívő tisztában van. Közülük többen nevettek a gúnyrajzokon, legalábbis nem hozta ki őket a béketűrésükből; mások ízléstelennek ítélték a karikatúrákat. Bármit is gondoltak felőle, valamennyien konstruktívan vettek részt a vitában.

Az európai muszlinok sokéves tapasztalataik alapján tudják, a szólásszabadság képezi az összes többi szabadságjog alapját. Ha a vallás felette állna minden kritikának, a véleménynyilvánítás szabadsága, mint ahogy mai formájában ismerjük, elképzelhetetlen volna. Európa kiáll a szólás szabadsága mellett, mely egyben a szabad vallásgyakorlást is jelenti. Nincs más választása. Soha nem volt még égetőbb szükség, mint most arra, hogy a Nyugat az iszlám világgal egyenlő félként párbeszédbe kezdjen.

Egyre gyakrabban hangzik el, hogy a gúnyrajzok által okozott botrány világosan jelzi a nyugati és az arab világ közt húzódó választóvonalat. Szó sincs erről. Nem a keresztények és a muszlinok, hanem a türelmesség hívei és az összeférhetetlenség hirdetői csapnak össze. Ha valamire figyelmeztetnek a történtek, hát arra, hogy európaiak és arabok, keresztények és muzulmánok mennyire függnek egymástól. A jelenlegi válság az egymásrautaltság mértékének növelését, nem pedig csökkentését kell, hogy eredményezze.

A válsághelyzet fájdalommal jár, ugyanakkor jótékony hatással is bírhat. A lehetőség adott. A karikatúrákra, mint esélyre tekintsünk. Mint Európa és az iszlám világ közös esélyére. A bocsánatkérésnek nincs helye. Európának ki kell állnia önmaga érdekében. A szólás szabadsága nem vált ki ellentéteket, inkább áthidalja azokat.

Atzo Nicolai európai ügyekért felelős holland miniszter

Berényi József szlovák külügyi államtitkár

Vladimír Müller cseh külügyi államtitkár

Meglana Kuneva európai ügyekért felelős bolgár miniszter asszony