Gútai dzsembori

Szombaton a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa ülésénél sokkal jobban érdekelt a csallóközi árvízhelyzet, több ezer önkéntes erőfeszítése, ezért nem a sajtó számára fenntartott helyiségben múlattam az időt, hanem az átázott töltéseket jártam. Este, miután megnéztem-meghallgattam az összes híradást és átböngészetem a hírügynökségi jelentéseket, megbizonyosodtam arról, hogy ezúttal jól döntöttem. Mert értesüléseim szerint még a megvitatott anyagok kivonatát sem kapták meg az újságírók, s a hivatalos tájékoztatón elhangzottak után pedig néhai Ferenc Jóska elhíresült mondását juttatták eszembe, hiszen itt is majdnem minden szép és jó volt, s a pártvezetők majdnem mindennel meg vannak elégedve. Bugár Béla a mostaninál sokkal konkrétabb és szókimondóbb volt például a Twist kereskedelmi rádiónak az elmúlt négy esztendőt értékelő sorozatában és más alkalommal is.

Szombaton – a helyszíni tudósítások szerint – a párt kudarcai közül csupán azt említette meg, hogy nem alakult meg a magyar pedagógiai kar. Nem tudok egyetérteni azokkal, akik teljes csődként ítélik meg az MKP kormányzati szerepét, azt állítva, hogy egyetlen sikerük a kétnyelvű bizonyítványok visszaállítása volt, amelyeknek a kiadását egyébként a masaryki első Csehszlovák Köztársaságban rendelték el. Az eltelt négy esztendő alatt ugyanis valóban enyhült országunkban a magyar-, s egyáltalán a nemzetiségellenes légkör – kivéve a romákat –, s tény az is, hogy az MKP jelentősen hozzájárult Szlovákia nemzetközi tekintélyének erősödéséhez. Miként az is, hogy ebben a választási ciklusban végre jutottak állami támogatások és más közpénzek a magyarok lakta régiókba is. Ugyanakkor az agrárium és a gazdátlan földek ügyében – ami Dél-Szlovákia egyik sorskérdése – még elégségesnek sem minősíthetjük az érdekképviseletet. A közigazgatási reform indulásakor nem sikerült valóra váltani a tizenkét megyés modellt sem. Ratifikálta ugyan a pozsonyi törvényhozás a kisebbségi vagy regionális nyelvek európai chartáját, ám késnek a végrehajtó rendelkezések.

Mindezek és más politikai balsikerek ismeretében fel kell tenni az alapvető kérdést: Valóban nem várható el egyetlen szlovák politikai párttól sem a politikai egyezségek megtartása? Mindannyian csak arra képesek, hogy megszegjék adott szavukat? Vagy nem volt megfelelő a Magyar Koalíció Pártjának kommunikációja a partnereivel, s ezért is több az ocsú, mint a búza a politikai értelemben vett betakarításkor? Ha az előbbi feltevés az igaz, akkor még égetőbb feladat végre tárgyilagosan és alaposan elemezni az MKP kormányzati szerepének értelmét, pozitívumait és árnyoldalait. Ha pedig az utóbbi állításnak van valóságalapja, akkor a személyi konzekvenciák levonása sem maradhatott volna el. Nyilvánvaló hát, hogy az országos tanács értékelő tanácskozása szerintem megkésett, hiszen azt még a képviselőjelölt-állítás előtt kellett volna megtartani.

Néhány nappal a választási kampány kezdete előtt már valóban csak kedélyeskedni lehet, dzsembori-hangulatban, éspedig ama bizonyos rózsaszín szemüvegen keresztül. Az MKP e heti kampánynyitóit látványosra tervezték. Őszinte párbeszédre azonban remélhetően lesz alkalom a helyi rendezvényeken, amire nagy szükség van, hiszen a szlovákiai magyarságnak az eddiginél eredményesebb érdekképviselete nem lehet sem a pártelit, a néhány településen szinte már kasztosodó helyi szervezetek, de még a párttagok magánügye sem.