Gondolatok az emlékbizottság reakciója kapcsán

Mivel magam is tisztelem azt a kitartást, ahogy az Esterházy János Emlékbizottság az igazságtalanul meghurcolt Esterházy János rehabilitációjáért küzd, eleinte nem is szándékoztam válaszolni az Új Szóba küldött reakciójukra, ám úgy döntöttem, nem megyek el szó nélkül mellette. Vitatkozni viszont nem kívánok vele, hiszen Esterházy János magatartásának a megítélése a történészek feladata, nem pedig emlékbizottságoké. A vita pedig nem egyoldalú kinyilatkoztatásokat jelent (az az idő már elmúlt), hanem konstruktív diskurzust, amelynek a feltárt történelmi források, nem pedig a személyes szimpátiák talaján kell történnie. Egy ilyen szakmai vitának – amelynek egy napilap nem lehet megfelelő tere – mindig szívesen állok elébe, mint ahogy eddig is többször volt alkalmam szlovák és magyar történészekkel véleményt cserélni ebben a kérdésben.

Válaszom innentől fogva nem is Esterházyról szól, és nem is válasz, csupán néhány gondolat arról a jelenségről, amit az emlékbizottság közleménye jelképez. Arról a gondolkodásról, amit még a pártállamból ismerhetünk, s amelynek lényege, hogy sokan máig központilag szeretnék meghatározni, mi az igaz és mi nem, s minden más véleményt a saját igazságuk elleni támadás. „Négy láb jó, két láb rossz” – olvashatjuk a klasszikus műben, de mára az ilyen rigmusok ideje lejárt, nincs szükség gondolatrendőrségre se, amely előírja, mit gondoljunk a világról. Egy szabad társadalomban senki és semmi nem válhat tabutémává, mindenről szabad és kell is vitázni, ha a vita megfelelő mederben folyik. Esterházy János tevékenysége kétségkívül ilyen téma, és nem is az egyedüli történelmünkben. A történész feladata nem az idealizálás és az elhallgatás, hanem a múltnak a források alapján leszűrhető rekonstrukciója, egyfajta segítségnyújtás a múlt értelmezéséhez. A konklúziót azonban az olvasónak kel leszűrnie.

A szlovákiai magyar közösségnek (de nem csupán annak) nem parlamenti határozatokkal gyártott szentekre van szüksége, hanem történelmi múltunk minél árnyaltabb feltárására. Olyan képre, amely a maga összetettségében ábrázolja a világot. Az így kiformálódó történelmi panteonban Esterházy Jánosnak – minden jó és rossz döntésével egyetemben – az én véleményem szerint is kiemelt helyet kell kapnia.

Simon Attila, történész