Ezernyi apró kereszt

Forgatom a statisztikát az Új Szó Gondolat című mellékletében. Száraz, mégis megdöbbentő adatok. Az elmúlt tíz év lemorzsolódása. Losoncon például több mint ezerrel lett kevesebb a magyarság lélekszáma. Ezernyi sors. Családok, múlt és kötődések oldása. Lassú, alattomos változás. Pedig ahogy szívet cserélni nehéz, ugyanúgy nem lehet könnyű nemzetet cserélni. Sejtem az okokat, értem a félelmeket, csak nem érthetem meg, hova lett az öntudat. Az, hogy tudatosítom és átadom, honnan jöttem, ki vagyok, hová nyúlnak a gyökereim. Saját kicsiny falumból, Kalondából kiindulva próbálom meg elemezni a helyzetet. Az utcán, az üzletben, az ivóban ugyanannyian beszélnek magyarul, mint eddig. Mégis több mint harminccal csökkent a magyarság lélekszáma. Két kezemen megszámolhatom, hány magyar iskolába járó gyerek van. Igaz, sok ízes magyar név felkerült a faluvégi temető sírköveire.

Néhány barázdált arc, remegő, bütykös kéz már csak halványuló emlék. Sok az új arc, de a régiek gyermekei is nemzetet váltottak. Lassan már csak nehezen és akcentussal fogják tudni kibetűzni a nagyszülők, az ősök neveit az idő fogától simára kopó köveken. Ezernyi sír, ezernyi apró kereszt, végig ezen a hosszú úton Tiszacsernyőtől Pozsonyig. Ezernyi apró kihunyt láng. Festő barátom azt mondja, hadd hulljon a férgese. Én azért csendesen merengek. Nekik se lehet könnyű. Nem fogják soha többé megérteni Ozsvald Árpád Hettita ballada című versét, mert elfelejtik lassan az ősök nyelvét.