Evés, ivás, repülés

<p>Olvasom, hogy a cseh légitársaságot több más nemzeti fuvarozóhoz hasonlóan szintén elérte a fapadosodás. Az utasok már nem kapnak automatikusan ételt és italt. Aki akar, potom nyolc euróért rendelhet hideg menüt, de csak az első osztályon.</p>

Tizenkettőért meleg ételt is kaphat, de csak az Oroszországba és Jerevánba tartó járatokon. A másodosztályon szendvicseket, édességet, hideg–meleg italokat vásárolhat, aki semmiképp sem bír ki költekezés nélkül két-három órát. A légitársaság nyilván spórolni akar az ingyenes etetés megszüntetésével, bár úgy magyarázza az újítást, hogy az utasok kényelme érdekében döntött így.

Engem elég ritkán, négy-öt évente ha érint a dolog, ennél gyakrabban sajnos nem utazom repülővel. Tulajdonképpen sose értettem igazán, mi értelme a fedélzeten felszolgált ebédnek. Ha csak az nem, hogy jobban telik az idő, van mivel foglalatoskodni, ügyetlenkedni, csörögni. A felszolgált étel azonban az esetek többségében nem tűnt gasztronómiai remekműnek, és akkor még finom voltam, mert úgy is fogalmazhatnék, épp csak ehető volt. A táplálkozás során termelt szemét mennyisége viszont minden alkalommal tetemesnek tűnt, az egyszer használatos evőeszközök, tasakok, tégelyek, poharak és egyéb csomagolóanyag gyorsan megtöltötte a szemetes zsákokat. Nem beszélve arról, hogy a kocsijukkal folyamatosan le-fel közlekedő légi kísérők miatt alig lehetett megközelíteni a mosdót, és a feszülő hólyag bizony még az éhségnél is kellemetlenebb tud lenni.

Nos, az oroszok ezt rég megoldották, példát lehet venni róluk. Valaki mesélte, hogy a kilencvenes évek elején Moszkvából Szentpétervárra utazott, folyamatosan rázkódó, szerinte legalább negyvenéves géppel. A felszállás után a kapitány annak rendje, s módja szerint üdvözölte az utasokat a fedélzeten, bemondta a magasságot, majd mindenkinek jó étvágyat kívánt. Erre az összes utas elővette az otthonról hozott elemózsiát, szépen megterítettek a ledönthető kis asztalkán és falatozni kezdtek. A légteret pillanatok alatt olyan kolbász- és szalonnaillat töltötte meg, hogy ismerősöm szerint már azzal jól lehetett lakni. Akkoriban még italt is fel lehetett vinni a gépre, jártak szépen körbe a vodkásüvegek, még neki is jutott egy korty, szóval legalább vidáman utaztak, ha már végig rázkódott a gép.

Az USA-ban pedig – ez már személyes tapasztalat – minden belföldi járaton sózott földimogyorót osztogatnak kis tasakokban. Ennek is oka van, nyilván kitalálják. Hát persze, hogy italokat csak drága pénzért árulnak! És a szomjúság nagy úr…
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?