Euró vagy nyugdíj?

Sokat akar Dzurinda kormánya, de nem bírja az államkassza. Legtömörebben talán így fejezhető ki az a csapdahelyzet, ami ki tudja miért, csak most derült ki. Arról van szó, hogy az állami költségvetés, pontosabban az ennél tágabb államháztartás nem teszi lehetővé, hogy egyszerre vezessük be az Európai Unió közös pénzét, az eurót és az új, hárompilléres nyugdíjreformot. Az euró ugyanis nagyon szigorú takarékosságot feltételez, a nyugdíjreform pedig – legalábbis az első években – komoly többletkiadást jelent. Bár a politikusok képesek egyszerre hideget és meleget is fújni, ez a számok nyelvén értő és mérhető gazdaságban viszont nem lehetséges. Vajon akkor melyik részesüljön előnyben: az euró mihamarabbi bevezetése vagy a nyugdíjreform elindítása? A kettő ugyan egymástól elválasztható, ám egyaránt fontos. Az unió még a 90-es évek elejének lelkes időszakában kőkemény feltételeket szabott meg az euró bevezetésének, melyek közül a számunkra legnehezebben teljesíthető kritérium a 3 százaléknál nem nagyobb államháztartási deficit betartása. Márpedig a nyugdíjreform révén a jövőben a polgárok járulékuk meghatározó részét már nem az államkassza egyik bugyrának számító Szociális Biztosítóba, hanem saját tőkeszámlára fizetnék be, ami összességében növelné a hiányt. Ivan Mikloš pénzügyminiszternek és a Szlovák Nemzeti Banknak persze az euró bevezetése fontosabb, mert ennek egyebek mellett presztízsértéke van, ráadásul a visegrádi országok némileg egymással is versengenek, vajon melyikük ér be hamarább az euró jelentette békés révbe. Ľudovít Kaník munkaügyi miniszter persze inkább a nyugdíjreformot szorgalmazza, bár félő, hogy engednie kell merész terveiből. Az engedékenység nagy valószínűséggel abban nyilvánul majd meg, hogy a saját tőkeszámlánkra nem bérünk 10 százalékát vezethetjük el, hanem ennél kevesebbet, hogy több jusson a Szociális Biztosítónak. E látszólag egyszerű megoldás révén a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Akkor hol a bökkenő? Ott, hogy újfent a kereső polgárt rövidítik meg, hiszen a Szociális Biztosító nagyobb szerepvállalása kisebb későbbi nyugdíjat eredményez. Ez viszont csökkenti az újfajta nyugdíjfolyósítás vonzerejét. Vagyis az egyik csapdahelyzet kivédése újabb csapdahelyzetet teremthet.