Euró – emlegetjük, ám még messze van

„Önök elfelejtettek takarékoskodni” – üzente a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Kormányunk az intézménynek tavaly mást ígért, és fel is vette a jól viselkedőknek járó kedvezményes hitelt. Azután valahogy minden másként alakult: a politikai túlélés érdekében idén olyannyira túlköltekezte magát a kabinet, hogy azt sem nagyon tudni, miként sikerül ezt jövőre visszafogni. Valószínű, az IMF sem hiszi, hogy a cókmókjukat javában csomagoló miniszterek magukba szállnak. A feladat a következő kormányra marad. Az nem lesz könnyű helyzetben, mert a jövő évi költségvetést is úgy kell összehoznia, hogy közben meghazudtolja szinte minden választási ígéretét. De azért nem kell sajnálnunk őket. A mostaniak kezdetben még nehezebb helyzetben voltak, a végére mégis mennyire megnőtt a szarvuk. Az IMF legutolsó üzenetében így egyetlen érdekes pont az a kérés, hogy Szlovákia megjelölhetné, mikor szeretné bevezetni az eurót. Ez szakmai körökben már most is hatalmas vita tárgya. Arra ugyanis nem számíthatunk, hogy a közös piacra beengednek egy olyan alibista életformájú országot, mint a jelenlegi Szlovákia. A gatyába rázás persze nem lehetetlen, csak éppen igyekezni kell. Ám ha a teendők elvégzésével nagyon sietünk, a kritériumok teljesítésébe az ország könnyen beleroppanhat, ha viszont nagyon lassúk leszünk, sokáig kell nyögnünk a körön kívül tartózkodás veszteségeit. Ideális megoldás nincs, csak politikai döntés, az pedig a választások után várható sokszínű koalíció esetében nyilvánvalóan fájdalmas szülés lesz. Meg hát olyan fájdalmas változásokkal is számolni kell, hogy fontos hivatalos emberek kénytelenek lesznek lemondani a javak gyors és könnyű megszerzéséről.

Márpedig politikusok gazdasági kalandozásaira a héten is láthattunk példákat. A kormány újra programjára tűzte a deblokációt, így szinte biztosak lehettünk benne, hogy Ján Čarnogurský újra színre lép. Ő (és főként a bátyja) ugyanis évek óta különös vonzalmat érez az orosz államadósság iránt. Most sem volt másképp, sőt ezúttal a legnagyobb tromfot, a politikai vétót vetette be. Azt ugyan vele együtt furcsálljuk, hogy a többiek – köztük az MKP – számára hirtelen miért jó, amit éveken keresztül elutasítottak. Ez azonban nem változtat a tényen, hogy az oroszoktól még mindig jobb kevesebb pénzt kapni, mint sok fegyvert és túldrágított nyersanyagot, ezért csak reméljük, hogy a hirtelen megvilágosodott koalíciós társak gyorsan meggyőzik Čarnogurskýt is.

A Szlovák Gázművek végtelen tolvajlásnak nevezhető sztorija is újabb adalékokkal bővült, bár itt a Ducký-féle rablást nehéz felülmúlni. Koppantak viszont azok, akik az új pozsonyi híddal kapcsolatban szerettek volna nagy boltot csinálni. A pályázat megítélésébe ugyanis be kellett vonni az egyik európai pénzintézetet, amely nem bírta felfogni, hogy Szlovákiában nem feltétlenül az kapja a megbízást, aki a legkevesebbért végezné el a munkát. De mivel makacsul tartották magukat a szokásukhoz, hogy más zsebbe nagy bolt esetén sem juttatnak pénzt, a pozsonyiaknak kellett meghátrálniuk. ĺgy hamarosan következik a második felvonás: a Doprastav is bizonyíthatja, hogy képes beleférni a maga által ajánlott költségvetésbe, nem úgy, ahogy az az új pozsonyi autópálya esetében történt.

A héten egyébként nemcsak a Duna riogatott bennünket, hanem fokozódott a pénzügyi szolgáltatók sok százezer áldozatának dühe is. Korainak mutatkozott a Horizont-ügyfelek öröme, hogy esetükben legalább a csődeljárás megkezdődött – azóta nyilvánvalóvá vált, hogy az ügyet mégiscsak sikerült a jogi csűrés-csavarás ingoványába taszítani. Pedig ez csak előjátéka a 150 ezer betétest érintő BMG-ügynek, ahol a jól fizetett ügyvédek a mai napig még a csődeljárás meghirdetését is megakadályozták. Azt már számtalanszor tapasztalhattuk, hogy önmaga bürokráciájába fulladt országunkban ezekkel a manipulációkkal bármit meg lehet akadályozni, most az a kérdés, büntetlenül játszható-e ez a játék akkor, amikor százezreket fosztottak meg vagyonkájuktól.