EU-dagonya

Egyre szkeptikusabban hallgatja az ember az egységes külpolitika megteremtésével vagy az uniós alkotmány jövőbeni elfogadásának esélyeivel kapcsolatos, kötelezően optimista nyilatkozatokat, amelyeket az unió brüsszeli kormányának tagjai tesznek. Hiszen a huszonöt külügyminiszter még egy olyan, látszólag egyszerű ügyben sem tudott egyetérteni, mint a karikatúrabotrány. A hétfőn este nyilvánosságra hozott langyos állásfoglalás totális csőd. Az uniónak a lehető leghatározottabban meg kellett volna védenie egyik legkisebb tagországát, Dániát a vele szemben megnyilvánuló, terrorizálásnak is beillő muszlim nyomással és kereskedelmi bojkottal szemben. A csehek által javasolt uniós kompenzációs rendszer pedig nem azért lett volna fontos, mert nélküle összeomlik a dán gazdaság, hanem politikai üzenete miatt. Keményen megüzenhették volna a szélsőséges iszlám vezetőknek, autoritatív rezsimeknek: eddig, és ne tovább! Nemcsak az uniót, hanem egyetlen tagországát sem lehet – erőszak alkalmazásával – zsarolni. Nos, ez nem így lett, az Ahmadinezsád-félék örömére, hiszen mint kiderült, az állásfoglalásba majdnem bekerült az uniós bocsánatkérés a karikatúrák miatt. Abban, hogy ez nem így történt, a szlovák diplomácia is pozitív szerepet játszott, ami dicséretes. Az unió a szöveg szerint csak sajnálja, hogy a karikatúrák az iszlám világban ekkora felháborodást keltettek. Azért el lehet kacérkodni a gondolattal, milyen állásfoglalást fogalmaztak volna meg az iszlám országok, ha Ahmadinezsád kijelentései miatt Európában felgyújtanak néhány iráni külképviseletet.

Az európai polgár is csak sajnálkozhat azon, hogy külügyminiszterei sajnálkoznak az olyan európai értékek miatt, mint a szólás- és sajtószabadság. Azért, hogy ezek mára az új Európa pilléreivé válhattak, a történelem folyamán Európa drágán megfizetett, foggal-körömmel kellene hát őket védelmeznie is.

Számunkra külön tanulság lehet a cseh külpolitika szerepe, irányvonala. Tömören úgy lehetne jellemezni, hogy elvi. Gondoljunk csak a pár évvel ezelőtt kirobbant cseh–kubai konfliktusra vagy a mostani cseh–fehérorosz feszültségre. A Lukasenko-rezsim diverziós központnak nyilvánította Prágát, s megvádolta a fehérorosz belügyekbe való beavatkozással. Erre minden cseh demokrata csak büszke lehet. Persze vannak a cseh külügynek is bakugrásai, néha feszültséget kelt, hogy mást mond a kormány és mást az euroszkeptikus államfő. De nagy általánosságban az látszik, van néhány alapérték, amelyek nem változnak. Ehhez pedig erő kell, ennek a forrásához kellene visszatérni egész Európában. Sokan megmosolyogták, amikor a rendszerváltás után Havel a maga sete-suta módján, államfőktől szokatlan beszédeket tartott – például az amerikai Kongresszusban. Nem elnöki beszédek voltak ezek, inkább álmok, víziók a demokráciáról. A mai cseh politikai elit talán nem is gondol arra, hogy amikor tiszteletre méltó vehemenciával próbál ragaszkodni bizonyos értékekhez, azt annak az óriási szerencsének köszönheti, hogy Havel a kilencvenes évek elején „megfertőzte” álmaival a cseh társadalmat. Talán évtizedekre, és pártállástól függetlenül. Az EU-nak most nagy szüksége lenne néhány francia, német, brit, olasz és spanyol Havelre.