És most merre?

Hatvankilenctől Koncz Zsuzsa évente megjelenő lemezeiről mindig megtalált egy-egy olyan dal, amelyet nagyon szerettem, mert – akkor úgy fogtam fel – a kor hangulatát árasztotta a szöveg és a dallamvilág ugyanúgy. Olyannyira sikerült azoknak az éveknek az esszenciáját beleírni ezekbe a parányi zenés versekbe-történetecskékbe, hogy újra- és újrahallgatva hangulatilag mindig vissza tudtam zuhanni az azokban az időkben „diktálva” terjedt univerzális érzésvilágba. Aztán rájöttem, nem erről van szó. Azért szerettem ezeket a szerzeményeket, mert átfestő megszépítéssel és elvágyódó álmodozással éppen hogy a kor a szorításából emeltek ki. Az első lemezen a Rohan az idő, a másodikon az Éjféli esküvő, a harmadikon a Csillag Hajnalka, a negyediken az Egy év elmúlt voltak ilyen messze repítő kedves dalaim. S jött az ötödik korong, a Jelbeszéd, amely kikerült engem. Kikerült, mivel nem juthatott el hozzám. A hatóságok betiltották. Tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szigor enyhüljön. Hogy 83-ban ott ülhessek Budapesten az Almássy Téri Szabadidőközpontban azon a lemezbemutatón, amelyen Koncz Zsuzsa megosztotta a közönséggel örömét, hogy újra megjelenhetett a Jelbeszéd. Az újrakiadásra azért volt szüksége, hogy tovább tudjon lépni. Számára és természetesen számunkra is fontos volt, hogy „kinyíljon a rózsa”, a szabadság himnuszává vált popballada, amely annak előtte csak a Szabad Európáról „illatozott” az éterbe. A letiltott Ha én rózsa volnék című dallal ugyanis az volt a baj, hogy a megénekelt zászló nem kíván játéka lenni mindenféle szélnek. A cenzorok szerint ez nem volt helyes, mert a zászlónak kizárólag balra lett volt szabad lobognia. Koncz Zsuzsa minap Berlin vendége volt, mivel – a rendezvényről szóló tudósítás szerint – „Németországban is töretlen a népszerűsége”. A német főváros magyar intézetének közönsége előtt mondta el , hogy volt egy másik afférja is a cenzúrával, mégpedig egyik megzenésített verse, konkrétan József Attila Bolyongok című költeménye miatt. József Attila verseinek valósága a mai gyerekektől legalább olyan távol lehet, mint amilyen távolinak (halott esztétikának, óköltészet-leletnek) éreztem én annak idején Zrínyi Szigeti veszedelmét. Hozzám – származásom miatt – közel állt a proletár fiú verselése. Jól jött a proletárdiktatúrának is, mivel erősen osztályharcosnak lehetett beállítani. És akkor tessék, ami most is megdöbbent, a nagy proletár klasszikusban is lehetett találni valamit, egy ártatlan sort, amit eszmeellenesnek lehetett beállítani. Olyannyira veszélyesnek, hogy megzenésített változata miatt a korabeli cenzúrával még Koncz Zsuzsának is meg?gyűlt a baja. Ennek a dallamos, hangulatos szeretetvágyó pársorosnak kevés köze lehet a politikához, de mert szeretetet kereső szeretettelen bolyongásai során József Attila eltűnődik azon: „Merrefelé menjek? Balra-e, vagy jobbra?”, be lehetett tiltani egy lemezt. S lám, az elvtársak a bolyongásban eltűntek, a lemez azonban megmaradt. Lassacskán, Koncz Zsuzsa dalával élve, talán „Rendbe jönnek majd a dolgaink”.