Éljenek a csajok

Mond még valamit önöknek az a betűszó, hogy emdézsé? No jól van, segítek, a nemzetközi nőnap egykor közkedvelt, szlovák nyelvű megnevezésének rövidítésére gondoltam. Nem csodálkozom, ha keresgélniük kellett az emlékezetükben, mivel mára ugyancsak megkopott ennek a hajdan – mi tagadás – szebb időket is megélt ünnepnek a fénye. A rendszerváltás előtt még a legfontosabb ünnepek közé tartozott, a tájainkon, pardon, a régiónkban egyeduralkodó baloldal jószerivel kisajátította magának. A szocialista berendezkedésű államoknak kifejezetten jól jött, hogy az ünnep kapcsán azt a látszatot kelthették, Lenin fiai mennyire megbecsülik Lenin lányait. Lám, mennyivel jobb dolguk van a vasfüggönyön innen a nőknek, mint azon túl. Az új idők szele azonban elfújta a régi világot párttitkárostul, elvtársastul, nőnapostul együtt. Mióta a föld kidőlt sarkából, és mi, éhes proletárok mindenekből újra semmik lettünk, kétségkívül méltatlan feledésbe merült a nőnap, mintha nem illenék megemlékezni róla, pedig férfitársaim, higgyék el nekem, a nők igazán nem tehetnek arról, hogy a bolsevista propaganda meglovagolta hajdanán ezt a szép ünnepet. A nemzetközi nőnapot voltaképpen annak emlékére tartják, hogy 1857. március 8-án New Yorkban negyvenezer textil- és konfekcióipari munkásnő sztrájkolt a béregyenlőségért és a munkaidő-csökkentésért. Clara Zetkin német baloldali politikusnőnek valamikor az előző század elején, a szocialista nők Dániában megrendezett nemzetközi kongresszusán sikerült elfogadtatnia a javaslatát, így csaknem száz évvel ezelőtt Európa nyugati felében már megünnepelték az első nemzetközi nőnapot. Március 8-a egyébként 1921 óta számít hivatalos időpontnak.

Szóval, balos ünnep ide vagy oda, a nők változatlanul megérdemelnék, hogy legalább egy nap az évben csakis róluk szóljon, méltatlan volna velük szemben, hogy holmi beidegződések miatt megvonnánk tőlük a tiszteletet és odafigyelést. Mást mondok, nosza rajta, ünnepeljük egész évben a nőket. Mert megérdemlik.