Egy reális elképzelés

Ennél több nem is érhető el, hiszen a felmérésekben rendre szerepel legalább 5 százaléknyi megkérdezett, amely arra sem tud válaszolni, felkelt-e reggel, további 5-10 százaléknak soha semmiről nincs véleménye, és mindig van 10 százalék, amelyet nem lehet boldoggá tenni, mert észre se veszi, vagy letagadja.

El kell hívni a Real Madridot.

Az ország legalább 50 százaléka született futballdrukkernek vallja magát, emellett már a nők között is akad szép számmal, akiket elkapott a fociláz (talán mert David Beckham is bugyit hord otthon), és tudjuk, hogy a Real beckhaményített a nyáron. David tehát elhozhatná magával Victoria Spiceová Beckhamovát is, rajongjanak a tinirajongók (újabb 20 százalék), nem beszélve arról, milyen aranyos, istenem, a golyófejű Robi Carlos, Raúl, Figo meg a többiek.

Kit ne érdekelne a Real vendégjátéka, akár csak mint társadalmi esemény? Hiszen magáról a fociról még nem is beszéltünk, a parádés labdakezelésről, sarkazásokról, légstopokról, figyelj, fiam, ha már idehozták neked a Madridot. Hiszen vannak boldog országok, például Spanyolország, ahol a Real Madrid pályára szokott lépni, de arra remény sincs, hogy Szlovákiában játsszon, mert a szlovák bajnokcsapat már rendre a BL-előselejtezőt elbukja. Hát mi sose lássuk meg a Madridot?

Persze nem várom, hogy az ország rögvest közfelkiáltással fogadja el az ötletet, hiszen vannak, akik elvből elleneznek mindent, amíg meg nem győzzük őket arról, hogy nekik jutott eszükbe, tehát nyitott vagyok az ellenvélemények meghallgatására, nem tekintek úgy a berzenkedőkre, mint a futball ellenségeire, pozitív társadalmi vita kibontakozását remélem, mert természetesen nem szeretnék 80 milliót kiszórni az ablakon a lakosság megkérdezése nélkül. Ám azt mindenki beláthatja, mekkora hasznot jelentene az országnak egy ilyen csapat meghívása, persze nem azonnal megtérülő befektetésre kell gondolni. De az eseményre, úgy saccolom, legalább hatvan külföldi újságíró és több tévétársaság akkreditálná magát, és aztán szétvinnék Szlovákia jó hírét a világba, márpedig ennél semmire se vágyik jobban ez az ország. Nyáron Ázsiát tarolta végig a spanyol királyi gárda, és naponta vagy ötven fotót közöltek a hírügynökségek a transzba esett szurkolókról. Szlovákia azt a célt tűzhetné maga elé, hogy mondjuk tíz év alatt háromszor is meghívná a csapatot, ami minden bizonnyal Guinness-rekord lenne, ha nem, akkor négyszer.

Talán sokan rosszallni fogják, de már fel is hívtam a Real elnökét, és megkérdeztem: Hablar ungherese?, de nem beszél, mert mondta, Si, si, Puskás Öcsi, ki ne emlékezne Panchóra, ezen aztán nosztalgiáztunk egy kicsit, tényleg, Öcsi bácsit is elhozzuk egy kezdőrúgásra, mert persze több bemutató mérkőzésre gondoltam, a jegyek természetesen ingyen lennének. – Quanto costa Real Madrid? – kérdeztem az elnököt, és ő megerősítette, azért a 80 millióért eljönnek passzolgatni ide, tekintettel Panchóra, most már csak azt kell majd megmagyaráznom, miért Szlovákiában játsszák a meccseket.

Ja, és még megkérdezte, ki lenne az ellenfél.

Hát igen, ellenfelet azt még találni kell, ellenfél nélkül a Madrid se olyan jó. De ez már stratégiám második részéhez tartozik, ha valóban komoly társadalmi vita alakulna ki a vendégjátékról, hajlandó vagyok felvázolni. Egyelőre legyen elég annyi, hogy a pártoknak vannak focicsapataik, és ki ne szeretné legalább egyszer lerúgni Ronaldót, az adófizetők pénzén, de ezt legalább az adófizetők is látnák. És jövőre elnökválasztás is lesz, legalább húsz jelölttel. És a mérkőzéseket természetesen a Markíza közvetítené. Ugye, nem is olyan lehetetlen, hogy meglátjuk egyszer a Madridot?