Egy lépés előre, kettő hátra

Megszületett az új hulladéktörvény, amelyet Peter Žiga környezetvédelmi miniszter a huszonegyedik század törvényének nevezett. Hogy mire alapozta ezt a kijelentését, rejtély. Talán éppen arra, hogy még soha ennyi módosító indítványt nem söpört le az asztalról a kormánypárt.

Megszületett az új hulladéktörvény, amelyet Peter Žiga környezetvédelmi miniszter a huszonegyedik század törvényének nevezett. Hogy mire alapozta ezt a kijelentését, rejtély. Talán éppen arra, hogy még soha ennyi módosító indítványt nem söpört le az asztalról a kormánypárt. A 140 paragrafusból álló jogszabályhoz ugyanis közel háromszáz megjegyzése volt az ellenzéknek. Ez legalábbis kétségbe vonja a kormány és a tárca szakmai hozzáértését, vagy ami még rosszabb, jó szándékát. Mert hiába állítja a kormány, hogy ezentúl a polgárok számára csökkenhet a hulladékdíj, ennek épp az ellenkezője igaz. Az önkormányzatok orra előtt elhúzott mézesmadzagot is sóba mártotta a kormányzó Smer, hiszen ki hinné el, hogy az egyre több szemét gyűjtése, feldolgozása kevesebbe fog kerülni.

Az újrahasznosítási alapot (Recyklačný fond) megszüntetik, a gyártókat pedig úgy teszik felelőssé a szemét újrahasznosításában, hogy gyakorlatilag leveszik a vállukról a terhet. Az ún. bővített felelősség elve ugyanis azon alapszik, hogy az önkormányzatoknak szerződést kell kötniük a fából vaskarikának tűnő, ún. gyártók felelősségi rendszerének szervezeteivel (OZV). Számukra azonban terhes lesz szerződni a nehezebben hozzáférhető, vagy kis mennyiségű hulladékot termelő faluval. Ebben az esetben az ún. koordinációs központ dönt, amely sorsolással (ki nyeri a lottó ötöst?) jelöli ki valamelyik OZV-t (31. §, 12. bek). Az adott OZV javaslatot tesz a községnek, hogyan változtasson a szelektív hulladékgyűjtésen. Ha ezt a község nem fogadja el, az OZV csak az ún. szokásos költségeket ismeri el (59. §, 8. bek.). A többi költséget a község fizeti ki a hulladékgyűjtő vállalatnak (81. §, 10. bek.). Vagyis a község továbbra is fizetni kénytelen a szelektált hulladékért. S hogyan fogják kiszámítani az ún. szokásos költségeket? Ez a következő rejtély. Ezt állítólag egy végrehajtási rendelet fogja szabályozni, amelynek alapján a költségeket minden régióra külön fogják kiszámítani. Magyarán: aki közel áll a kormányhoz, jobban jár.

Ezzel a törvénnyel a kormány konkrét külföldi érdekeltségű cégeket hozott helyzetbe, s hamarosan kiderül, hogy a kisebb települések számára a hulladék ugyanolyan drága vagy még drágább lesz, mint eddig. A rendőrség hiába kap további jogköröket az illegális lerakatok elkövetőivel szemben, ha azok kivitelezhetetlenek. Hogy is tudna egy kis költségvetésű falu bekamerázni minden dűlőutat és árokpartot? Mindenesetre minden logikának ellentmond, hogy a polgárok (önkormányzatok) számára olcsóbb lesz a hulladékelszállítás. A szemét ugyanis egyre több. Az olcsóbb szemétről vizionáló szólamok csak a kormánypárt választási kampányában jelenthetnek pozitívumot.

Őry Péter, az MKP alelnöke

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?