Egy kép kálváriája

<p>Számos sajtóorgánumhoz hasonlóan mi is közöltük pénteken az örömteli hírt, hogy a magyar állam megvásárolta a kanadai Hamilton Galériától Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című monumentális alkotását, így hamarosan ismét együtt lesz Debrecenben a Krisztus-trilógia.</p>

Márpedig ebben a hírügynökségi hírben sok minden nem stimmel. Itt van például a múlt idejű állítmány. Nem megvásárolták a képet, hanem „meg szándékoznak vásárolni”, a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében. A vételárat tehát a bank fizeti. Majd. Ha megegyeznek róla. Balog Zoltán szakminiszter vagy elhallgatta ezt a tényt, illetve megelőlegezte a bizalmat a kanadai múzeummal tárgyaló szakembereknek, vagy egyszerűen csak szeretett volna valami pozitívat bejelenteni a debreceni sajtótájékoztatón. A mostani feszült magyar belpolitikai helyzetben ez teljességgel érthető lenne. Persze az is elképzelhető, hogy a magyar állami hírügynökség, az MTI munkatársa volt egy kicsit túlbuzgó, vagy túlságosan optimista, amikor múlt idejű állítmányt használt.

Szóval elég az hozzá, hogy a jegybank alelnöke az internetről értesült arról, hogy már meg is vették a képet. Gerhardt Ferenc, becsületére legyen mondva, rendkívül diplomatikusan reagált: a MNB elkötelezett a kép megvásárlása mellett, évtizedek óta szeretné, hogy a Munkácsy-trilógia együtt legyen, az azonban nem igaz, hogy megszületett a megállapodás a kanadai galériával. Árat a miniszterhez hasonlóan Gerhardt sem mondott, és nem is mondhat a kanadai fél beleegyezése nélkül. (A magyar sajtóban korábban kétmilliárd forintról beszéltek.)

Tehát nincs aláírt szerződés, talán március végén lesz. Az általunk is közölt hírügynökségi hírből Gerhardt szerint csupán annyi igaz, hogy a kép, ha majd visszakerül Magyarországra, valóban a debreceni Déri múzeumban lesz kiállítva, hiszen azt a teret kifejezetten a Munkácsy-trilógiának alakították ki. És még egy pontosítás: nem a magyar állam veszi meg a festményt. A bank tulajdona lesz, a debreceni múzeumban helyezi letétbe.

Érdekes módon senki sem feszegeti, mekkora pénzkidobás volt a kép Kanadába szállítása tavaly júliusban. Az akkori híreken az állt, hogy levették róla a díszkeretet, a vásznat egy hengerre tekerték, ládába helyezték, majd a Déri Múzeum kupolatermének ablakán keresztül daruval emelték ki és tették kamionba. Ezután speciális repülővel vitték Kanadába. Ráadásul tudjuk, hogy a képet 1881-es születése óta sok helyen kiállították, többször tekerték fel és le, amitől állapota sokat romlott. Szóval több szempontból is jobb lett volna megspórolni a tavalyi elszállítást, azaz hamarabb kezdeni a kanadai féllel az egyezkedést, amelyet egyébként a debreceni önkormányzat kezdett, most meg hirtelen a kormány folytat. Van tippjük, miért?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?