Egy jelentés jelentései

Mint minden évben, az Egyesült Államok külügyminisztériuma most is nyilvánosságra hozta jelentését az emberi jogok tiszteletben tartásáról a világ országaiban. Szlovákiának – csakúgy, mint az utóbbi években – leginkább a romákkal kapcsolatos problémákat róják fel a jelentés készítői.

Mint minden évben, az Egyesült Államok külügyminisztériuma most is nyilvánosságra hozta jelentését az emberi jogok tiszteletben tartásáról a világ országaiban. Szlovákiának – csakúgy, mint az utóbbi években – leginkább a romákkal kapcsolatos problémákat róják fel a jelentés készítői.

Persze, bárki mondhatná, hogy Washington messze van Pozsonytól, messziről jött ember pedig azt mond, amit akar. Az amerikai külügyminisztérium csápjai mindenesetre elég hosszúak ahhoz, hogy elérjenek Szlovákiáig, ráadásul elég jól is tekeregnek a minisztériumok, nagykövetségek, a kormányon kívüli és emberi jogi szervezetek, újságírók körül, akiktől a jelentés alapjául szolgáló beszámolók származnak.

Törvénytelen sterilizáció, rendőri brutalitás, elégtelen bírói szigor, szkinhedek tá-madásai, diszkrimináció – a felsorolás sokáig folytatható lenne. Szinte valamennyi szemünkre vetett bírálat a romák emberi jogi helyzetével kapcsolatos.

Arra már a jelentés nyilvánosságra hozatala után tartott külügyminisztériumi sajtótájékoztatón kérdezett rá egy újságíró, mi is a helyzet az utóbbi napok fosztogatásaival, amelyekről a hetekkel ezelőtt lezárt dokumentumban – érthető módon – egy szó sem esik. Az amerikai külügyminiszter-helyettes kijelentette, „ez a probléma már egy évvel ezelőtt is felmerült”, de „Dzurinda elnök úr” elkötelezte magát a megoldás keresése mellett.

Én ugyan nem emlékszem hasonló volumenű fosztogatásokra 2003-ban, de nyilván jobban ismerik a dörgést Washingtonban.

A magyar kisebbséggel kapcsolatban csak a komáromi Selye János Egyetem megalapításáról szóló kormánydöntést említik a szerzők. Ha abból indulunk ki, hogy a jelentés hiteles, kijelenthetjük: Szlovákiában semmi gond nincs a magyar kisebbség jogainak tiszteletben tartásával.

Aki pedig ezt nem fogadja el alapvetésként, az joggal vonja kétségbe az amerikai külügyesek romákkal kapcsolatos meglátásait is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?