Egy futballfüggő naplójából (fel, támadás)

Itt a húsvét, az ünnep, amikor:1, Krisztus Urunk feltámadt (a vatikáni verzió),2, a Jézus nevű csávó előmászott a barlangból (a 13 és 3/4 éves Adrian Mole verziója).Ilyenkor hazautazom Kassára, a régi futballtribünökre, hogy újraéljem a kamaszkort. Kassa–Slovan, a Bankó fenyőillatával és a magnezitbánya magasban imbolygó, rozsdabarna csilléivel. Nosztalgia rulez. Néha még álmodom arról, ahogy Ondrej Daňko gólt lő a nagy Slovannak, mi pedig felugrunk, és úszni kezdünk a levegőben, sodródunk az embermassza tetején, sárga-kék kötött sál lóg a nyakunkban, és boldogok vagyunk.  Volt egyszer egy VSS.  Ma már minden más. A reprókból ismeretlen szám szól. Nincs Beethoven, nincs rock’n’roll. Kik ezek a spílerek? Nem ismerem őket. Kik ezek az arcok a lelátón? Nem ismerem őket. Akárhogy fülelek, egyetlen magyar hangot sem hallok. A hatezer ember között keresem a helyem. Epedő kebel e romok ormán. Valahol itt volt az otthonom. Valahol itt. „Príďte medzi nás, zabijeme Vás!” A vendégszektorból neandervölgyi izompacsirták mutogatnak. Többségük lelkileg totálkáros, nettó pszichopata. Első ránézésre emberi vonásaik vannak, két lábon járnak, testtartásuk felegyenesedett, beszédük érthető, de ez ne tévesszen meg senkit. Darwin evolúciós elmélete csak blöff, mondtam már? Közben a kassai neonácik „lezsidózzák” a pozsonyi neonácikat („celá Blava: jude, jude, jude!”), mire a pozsonyi neonácik „lecigányozzák” a kassai neonácikat („Cigánska banda!”). Az ideális ellenségképük nyilván a magyar zsidó cigány lenne, aki néger. Maholnap tutira költenek egy ilyen rigmust is, és kéjesen tobzódnak majd benne. Vele. Általa. Őáltala, ővele és őbenne: ez a húsvéti futballkörút, ezért amint vége a VSS–Slovannak, gyorsan lelépek, hogy 10 kilométerrel odébb elérjem a Lokomotíva–Turócszentmárton (Martin) meccs második félidejét. Harmadik liga, keleti csoport. A helyszín: Hernádszentistván (Družstevná pri Hornáde), Kassától északra. Itt él a Loki, az a csapat, amely valamikor még az AC Milant is legyőzte. Mint Ovidius Tomiban.  Ismerd meg szülőföldedet, gyorstalpaló kurzus, H mint Hernádszentistván: már a 19. században is „tót falu” volt, írja Fényes Elek a Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik című, 1851-ben kiadott opuszában. A falu szülöttje Mécs László premontrei pap-költő, akit a kommunisták koholt vádak alapján többéves börtönbüntetésre ítéltek. Ismerik a Vád- és védőbeszéd című versét? „Én, Mécs, Isten szavának trombitája / s mint költő, élő lelkiismeret: / szétkürtölöm most minden égi tájra, / hogy vannak züllött ifj ú emberek, / kikből nem lesz se szent, se honfi hős! / S e fiúkért valaki felelős!” Hogyan lehet valaki egy szónak a trombitája? Ne firtassuk inkább, Mécs költészetével szemben már Babitsnak is komoly fenntartásai voltak. Tehát: én, e züllött, ifjú ember (kiből nem lesz se szent, se honfi hős) első lépésként felfedezem a hernádszentistváni stadion szürreális vécéjét: a hely hátránya, hogy nincs piszoár, a falat kell levizelni; előnye viszont, hogy fejmagasságban van az ablak, kilátni a pályára, semmiről sem marad le a drukker. Ki van ez találva. A szomszédos büfében csönd honol, füst és fáradt félhomály. A csapos magas, százkilós zord nő, aki mintha nem is nő lenne, hanem egy mogorva alien. Egy tengerészgyalogos, aki keményen állta a sarat Dunkerque-nél. Vagy egy afganisztáni veterán a Rambo III-ból. Vagy maga Rambo, személyesen. Koszos, avas ronggyal mossa a poharakat, rám se néz, úgy mondja, hogy a borovicska elfogyott, de van cseresznyepálinka, ütős házi cucc, egy euróért. Kösz, mondom, de csak ticsinkit kérek (ez volna a mai ebéd). Alien/Rambo keze megáll, leteszi a csutakot meg a poharat, rám néz. A road movie-kban ekkor jön az a jelenet, hogy a pultos szitává lövi a sokat fecsegő kamionsofőrt. Rambo is úgy mered rám, mint aki jelenést lát éppen (Szűz Mária a kisdeddel, a Lokomotíva–Martin meccs szünetében). Nem tudja eldönteni, vajon az ütős házi cucc dolgozik-e az agyában, s gyárt színes álomképeket, vagy tényleg itt ácsorog vele szemben valaki, aki képes volt kiállni a sort ebben a füstös kocsmában csak azért, hogy vegyen egy ticsinkit… Ismét megkérdezi hát, hogy kizárja a hallucinációt:– Egy ticsinkit? – Aha. Megszámolom: a lelátón velem együtt 84 néző. Legközelebb kitehetik a táblát: zártkörű rendezvény. Belépés csak klubtagoknak. Exkluzív hely, ide tényleg csak súlyos elmebetegek járnak. Néhány szakállas, hózentrógeres hippi ősrégi Loki-indulókat énekel, dörög az ég, zuhog az eső, a vasutascsapat pedig éppen vesztésre áll (0–1). Aztán minden elsötétül: a szervezők a 89. percben lekapcsolják a reflektorokat. Nyilván azt hiszik, a sötétben nem lát a kapus, könnyebb lesz egyenlíteni. A végén jégeső érkezik, sűrű havazással, de én már nem lepődöm meg semmin, mert Rejtő Jenőtől tudom, „az élet olyan, mint a nádszál: ma még vidáman kacagsz, de holnap jön Pipacs bácsi a konyhakéssel.”