Egy centet sem, egy centit sem

Ennek a gondolatnak akár a 2016-os választás kimenetele szempontjából is komoly jelentősége lehet. De gyanítom, hogy nem úgy, ahogy azt az üzenethez az arcát adó Richard Sulík pártelnök szeretné.

Emlékezetes, hogy a Radi- čová-kormány 2011-es, idő előtti bukásának közvetlen katalizátora a görögöknek adott pénzügyi biztosíték körüli, a kormányon belüli ellentét volt. Akkor a bizalmi szavazássá alakuló, egyébként úgy igazándiból az európai pénzügyi stabilitási alapról szóló voks volt az, ami bukásra ítélte a négypárti kormánykoalíciót. És éppen az SaS, valamint két mikrofrakció volt az, amely a saját koalíciója ellen szavazott.

Az SaS 2010-es választások előtti és utáni bőven tízszázalékos támogatottsága ezen a ponton gyakorlatilag összeomlott. A kutatások azt mutatják, hogy a pártot szavazóbázisának zöme otthagyta: bár voltak, akik neoliberális gazdaságpolitikai elkötelezettségük miatt szavaztak Sulíkékra, a legtöbben „anti-Fico” opcióként tekintettek az új pártra. Hogy az SaS 2012 márciusában mégis bekúszott a parlamentbe, azt leginkább annak köszönheti, hogy régi szavazói helyére új, euroszkeptikus szavazók érkeztek, elegendő számban.

A mostani óriásplakát-kampány azt mutatja, hogy az SaS nem tanult a kormány megbuktatásából, ami egyenesen vezetett el az egypárti második Fico-kormányhoz. Sőt mi több, akkori döntését 2016-ban is büszkén vállalja, kitűzi a mellére és még döngeti is azt. Nyilván a szavazói tábora magjának ez tetszik: Sulík korábbi véleménye melletti kiállásában elvszerűséget látnak, és nem dogmatizmust, mi több, még azt az állítást is elhiszik, hogy az SaS 2011-ben már megmondta, hogy mi lesz most a görögökkel. Ezzel azonban több gond is van.

Az első az, hogy az SaS végig görög államcsődről beszélt, méghozzá „heteken belül” (mármint 2011 őszén). Ez azóta se következett be. Sőt, a görög költségvetés jelenleg 1,5 százaléknyi pluszra van kalibrálva, és a tárgyalások arról folynak, hogy ennél még többet szeretne kisajtolni az EU, az előző kormány vállalásai alapján.

A második probléma az, hogy hiába veregeti meg a saját vállát Richard Sulík, 2010-es 12 százalék feletti szavazótábora nagy részének összeugrik a gyomra, ha erre a témára és az SaS kormánybuktatásban betöltött szerepére gondol. Persze fontos, hogy egy pártelnök saját magát jónak gondolja, de az sem ártana, ha potenciális szavazói is ugyanezt gondolnák. Ettől a kampánytól nem fogják.

De ami a legrosszabb: ha az SaS potenciális partnerei eddig nem lettek volna biztosak abban, hogy a libertáriusokkal való bármely koalíció ugyanolyan rossz és kiszámíthatatlan lenne, mint 2010 után volt, akkor most már biztosak lehetnek benne. Ki akarna egy olyan párttal koalícióra lépni, amely egy kormányt már bedöntött, most pedig ugyanazzal a témával kampányol, jelezve, hogy ezt bármikor ismét megtenné.

Mindez persze a Smer malmára hajtja a vizet, hiszen az SaS négy-öt százaléknyi szavazója nagyon fog hiányozni bármelyik jobboldali alternatívának. De ha visszagondolok 2011 őszére, akkor nyilvánvaló: az SaS-t még mindig jobban érdeklik a saját dogmái, mint az, hogy a jobboldal kormányozhassa Szlovákiát.