Csepp a tengerben

<p>A francia pénzügyminiszter megígérte, hogy ezen a héten elküldi azoknak a szlovák személyeknek és cégeknek a listáját, amelyeknek számlájuk volt a HSBC bank svájci fiókjánál. A listát hatalmas érdeklődéssel szemezgeti majd mindenki, mert az emberek szeretik, ha készen kapják a dolgokat a szájukba és azt hiszik, a teljes igazság fellelhető egy névsorban. Holott naponta térdig gázolunk a szlovákiai valóságban.</p>

Az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) óriási mennyiségű átutalást nézett át, amelyet a svájci bankfiókon keresztül bonyolítottak 2005 és 2007 között. A szervezet egyben figyelmeztetett, hogy ha valaki szerepel a listán, az önmagában még nem jelenti azt, hogy bűnöző. Hogy teljes legyen a kép, tegyük hozzá: ha valaki nem szerepel ezen a listán, az még nem jelenti azt, hogy feddhetetlen ember.

Az újságírók kiderítették, mi volt a fő bűne a HSBC-nek. Azzal csalogatta az új ügyfeleket, hogy segíteni tud az adózás elkerülésében. A cseh Respekt című hetilap azt írta, „fiktív cégek létrehozását kínálták az adóparadicsomokban, a számlát a bank vezette, és a banktitokra hivatkozva garantálta, hogy az ügyfél titkos svájci számláiról semmit sem tudhatnak meg a hazai adóhatóságok”. Az efféle praktikákat el kell ítélnünk, és helyes, hogy most terítékre került a svájci bankfiók és annak ügyfélköre. De ne felejtsük el, hogy a bank csupán azt kínálta, amit Szlovákiában már napi rutinnal csinálnak, és nincs szükség hozzá a HSBC segítségére.

Anonim cégek működtetése adóparadicsomokban: módfelett kedvelt és bevett szlovákiai gyakorlat. Az ebben élenjáróknak nem volt szükségük a HSBC-re a Lemikon társaság létrehozásához, hogy az talicskán tolja ki az eurómilliókat az állami szerencsejáték-társaságból, a Tiposból. Ott van a SkyToll és az útdíjtender, az Interblue Group és a szén-dioxid-kvóta-botrány, a Prefto és a Dôvera. Aki azt mondja, ez már a múlt, nem érdekes, azt elég arra emlékeztetni, hogyan változott a Fleetpay néhány hónapja Paywellre, vagy hogy a tavaly év végi CT-botrány során mekkora hírnevet szerzett magának a belizei Medical Group. Hogy a szlovák állami kórházakban az étkeztetést a luxemburgi Kanebo Investments biztosítja, vagy hogy a 174 millió eurós állami megrendelés megszerzése után hogyan lett a bit-Studio hirtelen a Gerabelia Limited tulajdona.

A „mi” embereink jobb szolgáltatásokat nyújtanak nekünk, mint amire a svájci HSBC bankfiók valaha képes volt. A megérkező franciaországi lista, legyenek rajta akármilyen nevek, nem terelheti el a figyelmet arról, amire Daniel Lipšic mutatott rá. Még az olyan építőipari cégek mögött is, mint a Váhostav, a Doprastav vagy a Dúha, új-zélandi vagy ciprusi fantomcégek állnak.

A francia lista csak egy csepp abban a tengerben, amiben évek óta gázolunk. A tengernyi szemétségnek egy cseppet jobban kellene háborgatnia bennünket, mint egy cseppnek.

A szerző az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?