Csak a hülyék adóznak szabályosan?

A németországi adócsalási botrány több fronton zajló összecsapásokra világított rá, amelyek részben külpolitikai, részben jogi természetűek. A legnagyobb tétje azonban társadalmi síkon van az adót csaló kisebbség és a tisztességes többség szembenállásának.

A nem túl gyakori német–liechtensteini kormányfői találkozók sorában a legutóbbira sistergő légkörben került sor Berlinben. Angela Merkel kancellár felindultan fogadta az alpesi hercegség miniszterelnökét, Otmar Haslert, miután Vaduz felől durva szemrehányások és kirohanások hangzottak el Berlin irányába.

A külföldi milliomosokat nagy?lelkű garanciákkal és befektetési lehetőségekkel csalogató Liechtenstein „orgazdaságot”, „teuton-német” allűröket és nagyhatalmi hangnemet vetett Berlin szemére. Az ok: a szövetségi nyomozó hatóság (BND) egy lopott bankadatokat tartalmazó DVD segítségével ütött rajta február közepén a német posta elnökén, akit egy liechtensteini bank segítségével elkövetett adócsalással gyanúsítanak. (Az LGT bank a trónörökös, Alajos herceg tulajdonában van.) A német sajtó válaszul arcátlanságot emlegetett, azzal vádolva a „törpeállamot”, hogy a szomszédai rovására gazdagodik. A berlini pénzügyminisztérium szóvivője pedig úgy fogalmazott, hogy a hercegségi alapítványok voltaképpen „leszállópályák bűnözők számára”.

Merkel a vitás kérdések tárgyilagos rendezését szorgalmazta, lesöpörve a vendég hivatkozását a banktitokra. Haslernek elakadt a lélegzete, amikor a kancellár az USA és Liechtenstein közötti megállapodást hozta fel példának. Ennek értelmében a hercegség összes pénzintézete kötelezte magát: közli a washingtoni adóhivatallal azok?nak az amerikai polgároknak a kamat- és osztalékjövedelmét, akik névtelenül nyitnak számlát liechtensteini bankoknál. „Ami mű?ködik az Egyesült Államokban, annak működnie kell az EU-ban is” – így Merkel, hozzátéve: Berlin üdvözli a hercegség novemberi csatlakozását a schengeni övezethez, amely a határellenőrzés megszű?nését eredményezi. Az egyezmény ratifikálása során azonban „kérdések merülhetnek föl a Bundestagban” – csavart egyet a hüvelykszorítón a német kormányfő.

A DVD-n levő adatok felhasználását független német jogászok szinte egybehangzóan támogatják; szerintük a „beszerzés” módja (ha az informátor csakugyan lopta volna őket) irreleváns. Németországban ugyanis nem érvényes az amerikai jogrend elve a „tiltott fa gyümölcséről”. Ennek értelmében egy jogellenes úton szerzett bizonyíték illegálissá teszi a reá épülő összes ismeretet, így azokat a bíróság nem veheti figyelembe. „Bizonyítékok megszerzése jogellenes módon önmagában nem változtat azok bírósági megítélésén; kivéve, ha a megszerzés során emberi jogok sérültek” – mutatott rá Christian Jäger, a trieri egyetem jogprofesszora.

Az adócsalási ügy külpolitikai és jogi hullámai inkább a felszínen, a sajtóban érzékelhetők. A mélyben keltett rengések erejére és kihatásaira egyelőre kevesen hívják fel a figyelmet – jóllehet éppen Németország az, ahol jó ötven évvel ezelőtt megfogant a „szociális piacgazdaság” fogalma, mintegy ellentéteként a zabolátlan kapitalizmusnak. A Német Szövetségi Köztársasában törvény írja elő a hátrányos helyzetű térségek központi támogatását, a bonyolult nevű Länderfinanzausgleich értelmében a tehetősebb tartományoknak kötelességük anyagilag segíteni a rosszabb helyzetben levőket. A bő 17 évvel ezelőtt megvalósult német egység nyomán a keleti tartományok már több százmilliárd eurót kaptak a szövetségi kormánytól, illetve a nyugati tartományoktól az infrastruktúra javítására, munkahelyek teremtésére, környezetvédelmi projektek megvalósítására.

A szolidaritás elve a németek vérében van. Tanúsítja ezt az a hihetetlen mértékű adakozás, amely egy-egy külföldi természeti csapás – árvíz, földrengés, cunami, éhínség – nyomán eurómilliókat juttat jótékonysági szervezetek bankszámlájára. Erre az érzésre mért súlyos csapást az adócsalási botrány, fölháborítva a bérből, fizetésből élők millióit. Ők joggal teszik föl a kérdést: a jól-rosszul működő állam, a közintézmények fenntartásához mindenki képességei (jövedelmi viszonyai) mértékében köteles hozzájárulni. Ám meddig működhet jól az állam, ha az anyagi szempontból meghatározó személyek szép csöndben elosonnak a balfenéken, megcsonkítva a rendszert tartó pénzügyi oszlopokat?

A „kiemelt adózók” (15–20 ezer személy) évente és fejenként 120–140 ezer euróval kevesebb adót fizetnek be, mint amennyit jövedelmük alapján kellene. Ez évente 2 milliárd euró bevételkiesést jelent az államnak. Ebben ludas a német adóhivatal is. A tisztviselőknek utasításuk van arra, hogy a „nagy halak” adóbevallásában csak a „szembeszökő hiányosságokat tegyék vizsgálat tárgyává” – volt olvasható az ARD televízió által bemutatott hivatalos leiratban. Az indok: nehogy az érintett „tőkeerős személyek” külföldre vigyék a pénzüket – például Liechtensteinbe

A műsorban megszólaltatott Götz Werner szerint Németországban baj van a felső tízezerrel. A Drogerie-Markt (dm) hálózat tulajdonosa rámutatott: törvényekkel kellene módosítani a keretfeltételeket, hogy minden ember a társadalom lehető leghasznosabb tagjává váljon. A jövedelmi skála alsó szélén ez már megtörtént: a Hartz IV reform nyomán szigorodtak a munkanélküli-segély folyósításának a feltételei. Egyévi állástalanság után már csak a szociális segélynek megfelelő összeg jár a lecsúszottaknak; a kormány így igyekszik ösztönözni őket a felkínált álláshelyek elfogadására, átképzésre. Ideje volna tenni valamit a kiemelt jövedelmű rétegek aktivizálása, a tőkemenekítés megakadályozása érdekében – fogalmazott Werner.