Bódító dombok

Melyik hordóban is van az a jófajta tavalyi rizling? – kérdi motyogva magában az öreg, s lassan tipegve indul a pince felé. Szép koszorút fonnak a piros kis tető fölé a tőkék, s rajtuk a duzzadó fürtök. A hét végén már kádba kerül mind, a prést már mossák, a pince környéke megéledt végig a dombon, víg zajjal készülnek a gazdák.

Milyen év lesz is, mit hozott ki a nap, az eső meg a kapa a tőkékből, s lesz-e ki megissza még? Felmérték újra a parcellákat, hivatalosan is kistermelővé váltak újra majdnem mindannyian, hát, várják, mit hoz ez az év.

Biztatón billeg a fokoló a próbamustban, a murcit már kóstolgatni lehet. Részeg darazsak bukdácsolnak ragadós szárnnyal a füstölgő tűzhely felé, s bódultan hullnak alá a pirosan ragyogó pörkölt gőzétől. Folyik a munka, örül a szem, még ha sajog is a hát a temérdek hordástól. Az öregje már csak a pince körül motyog, irányít, rendelkezik, járja a lopóval körbe a vastag falú poharakat, spriccel beléjük, igyatok, gyerekek, kell az erő, de csak óvatosan, mert nem bolondság a szüret! Az aprónép visongva diót keres, a vén fa megadón tűri, hogy karókkal csépelik, s potyog a kevéske idei termés, hiába, minden nem lehet bőséggel.

Nem történik világraszóló nagy dolog, csak egy év gondos munkájának ajándékát gyűjtik be. Nem is haszonszerzés ez, rég már csak kedvtelés. Terem vagy 600 liter bor, fele vörös, fele fehér nagyjából, mert így illik annak lenni. Megtermi ez a sárga földdel borított domboldal, s egészen fent, ott a legtetején szokott lenni a legédesebb mustot adó tőkék java.

– Mennyit kínlódott ezzel a dédapátok – mondja az öreg, s ezt minden évben elmondja. Hogy akácot irtott a szőlős helyén, hogy hány szekér jó földet hordott fel a patak mellől, mennyi követ szedett ki kézzel s rakta ki a teraszok támasztására, s lássátok milyen jó, ha minden évben terem. Igaz, néha kapáláshoz már segítséget kell fogadni, a permetezés sincs ingyen, de a saját bor, az saját bor. Három fajtából lehet aztán kóstolgatni télen, meg cserélgetni komákkal, szomszédokkal. Mert ha már adta az Isten, ha már ennyit kínlódtak vele az ősök, akkor meg kell tartani továbbra is. Ne úgy nézzen ki, mint a harmadik szomszédé.

Szegény, ha látná, mi lett a szőlőjéből? De mindegy már neki, mert a szemközti, falu feletti oldalból tekinget a zajos pincesorra, onnan a napvágta temetőoldalból. A bedőlt tetejű pincéjére, elgazosodott, elvadult parcellájára tán nem lát rá. Jobb is! Na, melyikben is van, fiam, az a tavalyi rizling? Nehogy már azt higgye az a gulyás, hogy a kutya ette meg, hát, megyek, aztán hozok egy lopóval ebéd utánra.