Bérpótlék: emelés vagy kommunikációs trükk?

Holnaptól magasabb fizetésre számíthatnak azok, akik éjszaka, hétvégén vagy ünnepnapon dolgoznak.

Holnaptól magasabb fizetésre számíthatnak azok, akik éjszaka, hétvégén vagy ünnepnapon dolgoznak. Bár a törvény elfogadása viszonylag nagy felháborodást váltott ki egyes munkavállalói körökben, most, amikor az első intézkedések életbe lépnek, már nincs akkora tiltakozás.

Ennek egyik oka, hogy az ünnepnapi munka kivételével viszonylag alacsony minimális pótlékot vezet be a törvény. A minimálbérből számított díjak óránként 70 centes, vasárnap 1,40 eurós összeget jelentenek, amit sok helyen már most is kénytelen kifizetni a munkaadó, ha alkalmazottat akár találni. Ugyan bizonyos ágazatokban ez komolyabb költséget jelent – a pékségek 24 milliós költségnövekedésről beszélnek –, de a csökkenő munkanélküliség miatt is emelkednek a bérek, így előbb-utóbb úgyis emelni kellene. Éppen a pékségek esete mutatja ezt, amelyek már bejelentették – legalábbis a nagyobb cégeket tömörítő szervezetük –, hogy nem élnek a törvényben nekik hagyott kiskapuval, nem akarnak ideiglenesen enyhébb feltételeket. Biztosan lesznek olyan kisebb cégek, amelyeknek gondot fog okozni ez a viszonylag alacsony béremelés is, de nekik a munkaerőhiánnyal is meg kell küzdeniük. Valószínűleg a kiflisütésből nehéz lesz megélni, olyan termékeket is fel kell venni a kínálatba, amelyeket drágábban el tudnak adni.

A bérpótlék kötelező az állami és a közszférában – így az állami kórházakban is – , de éppen az mutatja viszonylag alacsony mértékét, hogy a legtöbb esetben nem jelent bérnövekedést még a folyamatosan béremelést követelő egészségügyi nővérek esetében sem. Az ő pótlékaik az éjszakai és a hétvégi ügyeletekért magasabbak annál, mint amit a törvény bevezet, így az ő fizetésük nem emelkedik. Viszonylag alacsony költséggel jár a bérpótlék emelése az államvasutak esetében is. Ebből a szempontból tehát a pótlékok emelése csak ügyes kommunikációs trükk volt a Smer részéről, mutathatta, hogy harcol az emberekért. A cégek egy része rá is állt erre a játékra, és ez beleillett a kormánypárt stratégiájába: megvolt az ellenfél, akitől meg lehetett védeni az embereket.

A pótlék emelése inkább csak azokban az ágazatokban fog megmutatkozni, ahol papíron a minimálbérért alkalmazzák a dolgozókat, mint például a vendéglátóiparban. A pincérek fizetése még Pozsonyban is alacsony – legalábbis papíron –, emellett azonban viszonylag magas borravalóval számolhatnak. Ennek egy részét ezután várhatóan hivatalosan, bér formájában fogják megkapni.

A tényleges hatást talán majd az infláción lehet lemérni, azok a cégek, amelyeket valóban nehéz helyzetbe hoznak a holnap életbe lépő intézkedések, kénytelenek lesznek a költséget beépíteni a termékek árába. A másik hatás a kereskedelemben jelentkezhet, egyes boltok, elsősorban a kisebb településeken, már eddig sem nyitottak ki vasárnap, ezután lehet, hogy még rövidebb ideig tartanak nyitva, vagy ki sem nyitnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?