Berlin a jogállamiság alapelveihez kötné az uniós források kiosztását

A brüsszeli politikát napi szin-ten követő BruxInfo birtokába került egy dokumentum, mely szerint a német kormány sze-retné elérni, hogy 2020 után az Európai Unió szigorúbban kezelje a kohéziós alapok költéseit.Ez az első olyan irat, amelyben szerepel, hogy az alapokba legnagyobb arányban befizető N

A brüsszeli politikát napi szin-ten követő BruxInfo birtokába került egy dokumentum, mely szerint a német kormány sze-retné elérni, hogy 2020 után az Európai Unió szigorúbban kezelje a kohéziós alapok költéseit.

Ez az első olyan irat, amelyben szerepel, hogy az alapokba legnagyobb arányban befizető Németország jogállami normák betartásához is kötné az utalásokat. A németek ezzel együtt továbbra is a kohéziós politika hívei, és a támogatásokból elsősorban az elmaradottabb régiókat támogatnák. Berlin a feljegyzések szerint azért akarja felülvizsgálni a kiosztás rendszerét, mert „egyes régiók sokkal lassabban zárkóznak fel, mint azt korábban gondolták”.

A tervezet a jelenlegi feltételrendszer szigorításán túl konkrét politikai feltételekről is rendelkezik. Az egyik, hogy az alapok megőrzésének vagy hozzáférhetőségének kérdését jogállami alapelvekhez kötik. A szövegben szerepel, hogy fenntartanák a hétéves kifizetési ciklusokat, viszont fejlettségi alapon differenciálnának az egyes tagállamokra és térségekre vonatkozó feltételek között. A Bruxinfo cikke elemzőkre hivatkozva megjegyzi, hogy „ennek aligha fognak örülni a kohéziós források hagyományos célú felhasználását előnyben részesítő közép- és kelet-európai tagállamok”.

Berlin mind a befizetések teljesítése, mind a pénzek felhasználásának határidejében szigorúbb elvárásokat léptetne életbe. A német kormánynak a dokumentum szerint nem tetszik az sem, hogy az Európai Bizottság alig használja a makrogazdasági feltételrendszert. Egy alkalommal volt erre példa, amikor 2012-ben majdnem felfüggesztették a magyarországi kohéziós kifizetéseket.

Berlin emellett keményítene a költségvetési szabályokat be nem tartó országokkal szemben.

(Bruxinfo, 444.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?