Békés ünnepek?

Alapvetően két dolog fogja meghatározni a nemzetközi helyzetet az elkövetkező napokban.

Alapvetően két dolog fogja meghatározni a nemzetközi helyzetet az elkövetkező napokban. Európában a húsvéti ünnepekre a fokozódó terrorfenyegetettség nyomja majd rá bélyegét, Irakban a vasárnap kezdődött síita lázadással új, beláthatatlan következményekkel fenyegető front nyílt meg, amely könnyen rémálommá válhat a washingtoni adminisztráció számára. Irak és az európai biztonsági helyzet közötti összefüggések ma már nyilvánvalóak. Az ünnep kapcsán emlékeztetni kell arra is: Európában a húsvéti békemeneteknek több évtizedes hagyományuk van, ami az idén hatványozza a biztonsági kockázatokat. Hiszen a terroristák ott támadnak, ahol a legtöbb embert ölhetik meg, ahol a legkönnyebb megszervezni a merényleteket. E szempontból Európa leggyengébb láncszeme ma kétségkívül Spanyolország. Nem csak Madrid miatt. A megtalált pokolgépek, tehát a sikeresen megelőzött merényletek, s az önmagukat elképesztő módon felrobbantó terroristák esete is mind ezt tanúsítja. Európai biztonsági szakértők szerint az al-Kaidaként emlegetett, de lényegében önállóan tevékenykedő iszlámista csoportok globális frontot nyitottak-nyitnak a nyugati civilizáció, a kereszténység ellen. Spanyolország mellett másutt is szigorított biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. Lengyelországban, a Vatikánban, egész Olaszországban, ahol a múlt hét végén a biztonsági erők 160 embert tartóztattak le. Hasonló razziák voltak hétfőn hajnalban Franciaországban, előzőleg Angliában. Tehát mindenütt készültség van, ahová a közel-keleti, észak-afrikai terroristák könnyen be tudnak jutni, akár tengeri úton is, vagy ahol már amúgy is nagyszámú iszlám közösségek élnek. És ez alól az iraki háborút ellenző Németország vagy Franciaország épp úgy nem számít kivételnek, mint Nagy-Britannia. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a radikalizálódó iszlám világot a nyugati civilizáció alatt értett államok nem tudják kezelni. Szép elméletek vannak arról, hogy egyrészt az iszlám országoknak, másrészt a Nyugat-Európában élő iszlám közösségeknek olyan gazdasági és szociális programokat kellene kínálni, amelyek révén ezek megszűnnek az iszlám terrorizmus hátországa, táptalaja lenni. De hogy ezek az elméletek hogyan válthatók valóra, arról már alig hallani. A francia kormány sem tett még le az asztalra olyan, pontokba foglalt intézkedéscsomagot, amellyel megnyugtatná az ottani 3-5 milliós muzulmán közösséget, hanem csak egy nevetséges, ellenkező hatást keltő fejkendőtörvényt. Szakadékok tátonganak a nyugat-európai elméletek és a gyakorlat között. Mellesleg: eddig ők féltek attól, hogy a csatlakozó szegény keleti államok magukkal viszik súlyos gazdasági-társadalmi gondjaikat. De tartani lehet attól, hogy – május elseje után – a mostani tagok nem kevésbé súlyos problémái pár éven belül hozzánk is begyűrűznek. És cinizmusnak fog tűnni, ha békés ünnepet kívánjunk egymásnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?