Befűtöttek – egy paksi blokk

<p>A Financial Times brit lap szerint az EU leállította a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött 12 milliárd eurós megállapodás végrehajtását.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A lap úgy tudja, az Euratom ügynökség, amelynek jóvá kell hagynia minden uniós tagállam fűtőanyag-ellátási megállapodását, elutasította, hogy Magyarország csakis Oroszországtól szerezhessen be fűtőelemeket. Más államban gyártott fűtőelem viszont nem építhető be az orosz atomerőműbe. A magyar kormány tegnap ugyan próbált védekezni, az állítás lényegét azonban nem kérdőjelezte meg.

Brüsszel nem blokkolja Paks bővítését, az Európai Bizottság csak a fűtőanyag beszerzésére vonatkozó szerződéssel foglalkozott – mondta tegnap Anna-Kaisa Itkonen, a brüsszeli testület energiaügyekért felelős szóvivője. Közölte, a brüsszeli testület március 2-án foglalkozott a kérdéssel, ám egyelőre csak „korlátozott mértékben” tudja kommentálni az ügyet, mert a döntés alapjául szolgáló dokumentumok bizalmasak. Itkonen hozzátette, Magyarország értesítette a bizottságot arról, hogy hozzájárul a döntés minősítésének feloldásához, így a bizottság hamarosan részletes tájékoztatást ad. Mint ismeretes, az Orbán-kormány a magyar nyilvánosság elől 30 évre titkosította a Paks II. építésének dokumentumait. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap úgy nyilatkozott, hogy a paksi bővítéssel kapcsolatos üzemanyag-szállítási vitában folyamatos az egyeztetés az unió és a magyar kormány között, és olyan megnyugtató megoldás készül, amely garantálja Magyarországnak a biztonságos üzemanyag-ellátást, valamint lehetővé teszi, hogy „az oroszok is szállítsanak üzemanyagot”.

A brüsszeli állásfoglalás lényege úgy foglalható össze, hogy nem fogadta el az új paksi blokkok üzemanyag-ellátásában az orosz Roszatomnak monopóliumot biztosító szerződést. Itt üt vissza, hogy a magyar kormány nem egyeztetett az EU-val az aláírás előtt – a konzultáció elmaradását nemrég Maroš Šefčovič, a bizottság energiaügyi biztosa is kifogásolta. Az Orbán-kormány tehát harapófogóba szorult: egyedül a Roszatomra nem lehet alapozni az üzemanyag-beszerzést, más cég viszont nem gyárt fűtőelemeket ehhez az erőműtípushoz. A Paksra tervezett VVER 1200-as reaktor új konstrukció, amely Oroszországon kívül sehol sem üzemel, így a korábban hírbe hozott amerikai Westinghouse-nak sincs hozzá fűtőanyaga. Ezt az amerikai cég is megerősítette. Az egyelőre tervezés alatt álló finn Fennovoima erőmű a két új paksi blokkhoz hasonlóan VVER 1200-as lesz – ott úgy oldották meg az üzemanyag-dilemmát, hogy a finnek éveken át egyeztettek az EU-val, és végül megállapodtak abban, hogy az első időkben garanciális okokból a Roszatom szállít, utána pedig nemzetközi tendert írnak ki a fűtőelem-beszerzésre. Egy új fűtőanyagtípus kifejlesztése évekig tart, és hallatlanul költséges.

Brüsszel állásfoglalása egyben vereség Orbán Viktor számára, aki az ukrán válság ellenére mindvégig udvarol Moszkvának. Az ügynek természetesen politikai felhangja is van. A Paks II. nagymértékben kiterjesztette volna az oroszok gazdasági befolyását Közép-Európában. A bírálók attól tartottak, hogy a megállapodás csak tovább fokozná Magyarország amúgy is súlyos energiafüggőségét a kétoldalú kapcsolatokban. Emellett sok uniós tisztségviselő is aggályait fejezte ki amiatt, hogy Putyin az energiapolitikát Európa megosztására és a szankciók ügyében fennálló egyetértés megtörésére használja ki. (MTI, NOL, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?